Vízügyi Közlemények, 1912 (2. évfolyam)

3. füzet - III. Zuber Ferencz: Tanulmányúti jelentés a külföldi rajzoló vízmérczékről

182 fogaskerékáttétellel tartja mozgásban. E berendezés segélyével sikerült a Czeija­límnográf két főhibáját kiküszöbölni. A másodperczingával ellátott és súlylyal mozgatott óra ugyanis sokkal pontosabban jár s a henger forgatásával járó erőkifejtést is sokkal könnyebben győzi, mint a rúgós óra, de rossz oldala a szerkezetnek a nagy felszínű papírköpeny, mely a nedves levegőben mindig megliólyagosodik, eltorzul s a beosztás rovatai elcsúsznak. Általában azonban nagy haladást mutat a Czeija-féle műszerrel szemben, s ha nem is ideálja a pontos limnográfnak. de arra a czélra, a mire az osztrákoknak kell, egész megfelelő. Nagyobb elterjedését Ausztriában elsősorban költséges volta akadá­lyozta meg, mert a készülék ára asztallal s fedőtokkal együtt 520 korona, a mi ugyan egyéb külföldi limnográfok árához viszonyítva, nem drága, de a szinte túl­zott takarékossággal dolgozó osztrák hivatalok szemében elegendő ok arra, hogy a műszer tagadhatatlan sikere ellenére új típusokkal kísérletezzenek. Az egyik új típust maga Ganser készítette el s már mintegy 20 példányban működik is az úgynevezett kis limnográf. 3. A Ganser-féle kis limnográf. A Ganser-féle kis limnográf (4. rajz) főleg kis vízjátékú folyókra alkalmazható. Hengere jóval kisebb az előbbi limográfokénál, mindössze 14 cm. magas és 396 mm. kerületű. A (h) áttételi kerék kicserélése segélyével a rajzolás mértéke 1:10—1:50 közt változtatható. Az írószerkezet (i) itt nem kettős sínvezeték közt csúszó szán, mint az előző műszereken, hanem átfúrt henger, mely a sima (r) rúdon csúszik fel s alá, a (c) csigán átvezetett drót segélyével. A czilinderszabályozású rúgós óra a henger belsejében van elhe­lyezve, s — kívánsághoz képest 2, 4, 8 vagy 16 nap alatt fordítja meg tengelye körül. Az óra minőségénél fogva ez a szerkezet kevésbbé pontos és megbízható, mint a nagy limnográf, de viszont sokkal olcsóbb, (200 korona) úgy, hogy kisebb jelentőségű állomásokon újabban ezt alkalmazzák. 4. A Mignon-tipusu limnográf. Legutóbbi időben az osztrák Hydrographisches Zentralbureau ügyes szerkezettel kísérletezik, melyet Hölzer asszisztens terve alapján Swobocla bécsi óragyára készít. Ez az úgynevezett mignon-típusú limnográf, mely kis terjedelménél fogva nevét tényleg meg is érdemli. Az egész műszer a védőtokkal együtt 16x30X34 cm. nagyságú úgy,, hogy elhelyezése sehol sem ütközik nehézségekbe. A műszer egyik jellemző sajátsága, hogy az íróhengere fekvő helyzetben van és az írópeczek nem függőleges, hanem vízszintes irányban mozog. A másik lénye­ges újítás az, hogy nem használ beosztott papiros­köpenyt. A szerkezet röviden a következő (5. kép). A harangalakú úszó drótja az В kerékre csavaro­dik s az r keréken függő G ellensúly mindig feszesen tartja. E két kerék közös tengelyének végén egy kis fogaskerék, z van felrősítve, mely az B ± tengelyen levő Z fogaskerékbe kapaszkodik. Mindkét fogaskerék a tengelyéről könnyen levehető és felcserélhető, miáltal a műszer áttétele meg­változtatható. A műszerhez több összeillő kerék­párt adnak, s a rajzolás mértéke tetszés szerint 4. rajz. A Ganser-féle kis limnográf.

Next

/
Thumbnails
Contents