Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)

1. füzet - II. Udránszky József: Jelentés a szentpétervári XI. nemzetközi hajózó kongresszusról

4 es wurde mir berichtet, dass bei Ihnen sehr vortreffliche Wasserregulierungsar­beiten vorhanden sind.»*) Nem hagyhatom megemlítés nélkül azt a fényes estélyt sem. midőn gróf Berchthold Lipót magyar-osztrák nagykövet házánál magyaros vendégszeretetben volt részünk. Ugyancsak a kongresszus épületében igen tanulságos és nagyszabású orosz hajózó kiállítást rendeztek és ez, valamint számos folyószabályozó ós talajjavító terv tájékozásul szolgált, hogy Oroszország a vízrendezés terén mily nagyarányú tevékenységet fejtett ki. A kongresszusi ülések tartama alatt két kisebb kirándulást rendeztek, neve­zetesen Szentpétervártól Schliisselburgig mintegy 72 km. hosszban a Néva folyón, mely viziút a mindkét parti számos iparteleppel és nagy forgalmával igen tanulságos képet nyújtott, míg a Ladoga-tóból való kitorkolásnál alkalmunk volt a Nagy Péter­és Sándor-csatornák egyrészét, forgalmukat, vizijárműveiket, műépítményeiket, kamarazsilipjeiket tanulmányozni, melyek Oroszország vizihálózatában azért kiváló fontosságúak, mert összekötik a Volgát a Névával, a Ivaspi tengert a Balti tengerrel. Végül Európa legnagyobb tava, a Ladoga-tó egyrészének behajózása kerül sorra. A második kirándulás az ezer tavak országába, Finnországba vezetett min­ket. Viborgba vasúton utazva, innen kisebb gőzösökkel jártuk be a kisebb-nagyobb tavakat összekötő Saima csatornának nevezett közlekedő út egy részét; láttunk átzsilipelést a junsbilai háromlépcsős kamarazsilipen és a személyzet kiváló gyakor­lottságát tapasztaltuk, midőn gőzösünk egy méreteinél alig nagyobb kamarába befutott. Visszatérve Viborgba, az Imatra nevú hires vízesések megtekintésével fejez­tük be a finnországi utazást. Végül a kongresszus befejezése után, vasúton Ribinszkbe utazva, innen a Volga folyó egész Nisni-Novgorodig terjedő 482 km. hosszú szakaszának behajózása alkalmával nemcsak e hatalmas folyó természeti szépségeiben gyönyörködhettünk, hanem a Ribinszk—Jaroszlav-Kosztroma—Kinesna és Nisni-Novgorod városok nagy­forgalmú kikötőinek beható megszemlélésével, berendezésükön kíviil e fontos viziút járóműveit és élénk forgalmát is tanulmányozhattak, mely nemcsak a Volga partján létesített számos ipartelep termékeire szorítkozik, hanem kiterjedt a nagymennyiségű nyerstermények, különösen fa és nyersolaj hosszabb szakaszon való szállítására is. Utunk befejezéséül Oroszország régi dicsőségét hirdető, ősi fővárosát, Moszkvát érintettük, megszemlélve a Moszkva folyó egy szakaszán a hajózás érdekében létesített berendezéseket, többi közt egy nagyméretű Poirée-gátat ; majd a Dnieper folyó mentén e hatalmas birodalom egyik legszebb fekvésű városát, Kievet láto­gattuk meg, épen jókor, hogy még a tavaszi árvizek nyomait, a Dnieper folyó hatalmas árterét is láthassuk. A kongresszusi tárgyalások nagy anyagának részletes ismertetése meghaladná jelentésem keretét és erre való tekintettel, csak «Oroszország Talajjavításai» czímú tanulmányomat és Maurer Gyula kir. főmérnök «Oroszország viziutjai és hajóforgalma» czímű ismertetését csatolom. Nagyméltóságodnak a kiküldetésért hálás köszönetet mondva maradtam kiváló tisztelettel Budapest, 1909 október hó 11-én. Udránszky József. *) A német szavak magyar fordítása: Tudom és jelentették nekem, hogy önöknél kitűnő vízszabályozó munkálatok vannak.

Next

/
Thumbnails
Contents