Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)

6. füzet - IV. Nagy Béla: Egyiptomi öntözések

•195 A munkálatok befejezését 1912-re tervezik. Az asszuáni gát felemelésével még nincs minden megtéve az említett állami terméketlen területek állandó öntözése érdekében. Szükséges ugyanis, hogy a meglévő fő intöző ós lecsapoló csatornákat kibővítsék és a Roszettára új gátat építsenek. A vízosztó hálózatot az eladás feltételei szerint az új magántulajdonosoknak kell kiépíteniük. E tetemes kiadások mellett is azonban remélhető, hogy a földek értékesítéséből a kincstárnak Középső-Egyiptomba fektetett régebbi kiadásai is megtérülnek. Az előbb ismertetett nagy beruházásokkal Egyiptom hatalmas lépéssel az állandó öntözések intenzív kulturájú körzetébe lépett. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy ezektől a berendezésektől tartós siker csak úgy várható, ha az olcsó és könnyen hozzáférhető trágyáról az állam maga gondoskodik. Ha a mult században Nubar pasa jelszava szerint: «az egyiptomi kérdés azonos volt az öntözés kérdésével», akkor a mai jelszó az lehetne, hogy «Egyiptom jövője a trágyakérdés megoldásától függ.» A Nílusnak, mint hajózó útnak fentartása érdekében, a kincstár mitsem tesz és a nagy öntözőcsatornák kivétele környezetében lévő mederszakaszoknak roppant kősarkantyúkkal való rögzítésén kívül, a Nilus szabályozása és kisvízi medrének összeszorítása érdekében eddig minden pénzáldozatot sajnáltak. Az egyiptomi államvasút fél a versenytől. Pedig a Nilus a szokásos vitorlás «dahabiék»-nek kitűnő viziút, a melyen a csaknem állandó északkeleti szél mellett víz ellen könnyen siklanak tova. Az intéző körök azonban mielőbb be fogják látni, hogy a Nilus szabályozása az öntözés érdekében is áll, mert hiszen a kisvízi meder összeszorításával a hajózástól elvonható vízmennyiség az öntözés javára fordítható. Esznéből két angol mérnökkel utaztam Asszuán felé. Az egyik a kom-ombai öntözőtelepre, a másik Szudánba utazott. Az esznei állomáson Európa térképe előtt a mi békéscsabai öntözésünk iránt érdeklődtek. Tehát nem csak mi, de ők is tudják, hogy Alföldünk csapadékban szegény és hogy vannak már sikerült öntözéseink. Mielőtt az «állandó önlözések» ismertetését befejezném, térjünk tehát haza és lássuk, hogy milyen következtetéseket vonhatunk a mi viszonyainkra és hogy öntözéseinket az egyiptomi állandó öntözések mintájára kifejleszthetjük-e ? Dr. Pap Dezső úr tanulmányában az «állandó öntözéseket» részleteiben és végső szálaiban igen találóan a mi bolgár-öntözéseinkhez hasonlítja. Az egyiptomi felláh tehát a búzát és árpát is úgy öntözi, mint a mi bolgáraink a kerti veteménvt. Ez nyilván csak az egyiptomi sűrű és igénytelen népességgel lehetséges, amelynek az örökös napfényben csekély táplálékra, ruhára, olcsó nilusi sárviskókra és trágyából készült fűtőanyagra van csak szüksége. A felláh évezredek óta szellemileg és testileg alig változott. Tipusa azonos azzal a népével, amelyet a fáráok templomfalaiban bevésve látunk. О tulajdonképen a Nilus iszapjának öntudatlan terméke. Az állandó öntözéseknek ilyen széles történelmi alapon való kifejlődése tehát csak itt volt lehetséges és szükséges, ezen a sűrű népességű talajon. Nálunk ez nem is lehetséges, do nem is szükséges. Gabonánk öntözéséről le kell mondanunk és meg kell elégednünk a csapadékkal. Veteményeseink és gyümölcsöseink öntözése az ipar és vele kapcsolatban a nagyvárosok fejlődésével önként, állami támogatás nélkül is ki fog fejlődni. Rétjeink és legelőink öntözése az egyedüli tér, amelyre rávethetjük magunkat és amelyeket nagyobb méretekben kifejleszthe-