Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)

6. füzet - IV. Nagy Béla: Egyiptomi öntözések

•188 zott víz leadása csak akkor kezdődik, a mikor a Nilus nyári vízhozománya a hajózás kívánalmait figyelembe véve, nem fedezi a Delta és Közép-Egyiptom állandó öntöző vízszükségletét. A tározott víz gazdaságos kezelése nagy körültekintést és különösen az Asszuán feletti mórczeállások figyelembevételét követeli. Az eddigi módszer az volt, hogy áprilisban, májusban és juniús első felében annyi vizet adtak le, hogy Asszuánnál állandó vízállást érhessenek el (p. o. 84'90 m. —85'0 m.-t a Középtenger szine felett) és nagyobb vizet csak akkor kezdenek leadni, a mikor a szükséglet Alsó-Egyiptomban június második felében rohamosan emelkedni kezd. így 1906-ban a naponként leadott vízmennyiség 6 és 20 millió m

3 közt változott (70—230 m

3/sec), 1907-ben 3*5 és 20'5 milló m

3 közt. (L. a 26. képet). Minél koraibb a délrefekvő vízmérczeállomások árvízjelzése, annál bőségesebben fedezhető a szükséglet. A víz szétosztása Assziutnál Közép-Egyiptom és a Delta közt a nyári terményekkel bevetett földek aránya szerint történik és ebben a tekintetben csak az okoz nehézséget, hogy a területek nagysága pontosan meg nem állapítható. Ez idő szerint a nyári öntözésre naponként és holdanként átlag 36'0 m

3, másodpercenként 0'4 liter víz kell. Az állandó öntözést u. n. «rotácziókkal» (fordulókkal) gyakorolják és pedig úgy, hogy rendesen 3 ízben 18 naponként egy-egy öntözéssel kezdve az utolsó 3 hétben egy öntözést adnak, míg a rizs két ízben 8—10 naponként kap egy öntözést. Az asszuáni gát felépítése, vagyis 1902. óta a gyapottermelés Felső-Egyiptomban 160.000 kat. holddal, a Deltában 80.000 kat, holddal emelkedett. A gyapottermelés évi többletének értéke eléri a 100,000.000 koronát. Ezzel szemben a czukornád termelése visszamenőben van úgy, hogy ha ez tovább is így megy, a czukorgyárakat be kell zárni. Az asszuáni gát felépítése után a száraz esztendőknek egész sora következett. Említettük már, hogy az 1907. évihez hasonló kisvízállások a mult században csak egyszer, 1877-ben voltak és a gát mégis megfelelt hivatásának. Teknikai szempontból a gátnak egyetlen hibája, a mi már 1903-ban kiderült, a kellő ellenállású utófenék hiánya volt. A gát erős gránit sziklára épült. Willcocks Vilmos a tervezés alkalmával már a felszínen a kellő ellenállású sziklát követő, törtvonalzású gátat ajánlott. A nemzetközi biráló bizottság az egyenes vonalú gát mellett döntött. Tudjuk, hogy ebből a változtatásból származó mélyebb alapozás több költséget okozott. Fitzmoritz Mór építésvezető mérnök az ép és erős sziklaaltalaj felkeresésében a legnagyobb szigorral járt el. Arról azonban, hogy a zsilipnyílásokon átsurranó víz ereje a gát alatti sziklamedret kimarja és ott rendellenes mélyülést okoz, nem gondoltak. A mélyülés majdnem az egész gát hoszszában bekövetkezett, még olyan helyeken is, a hol a szikla épnek látszott. A mélyedések feneke néhol a gát talpánál is mélyebb volt úgy, hogy a védekezést a gát és Egyiptom biztonsága érdekében sürgősen meg kellett kezdeni. Már 1904. telén azzal kezdték meg a munkát, hogy a mélyedéseket fallal körülzárták és a vizet kiszivattyúzva, a laza sziklákat eltávolították. Az üregeket portlantczementhabarcsba rakott terméskőfalazattal töltötték ki és reá az alsó zsilipek küszöbe alatt 50 cm. mélységből kiinduló burkolt utófenekeket létesítettek. A munkák részletei a 27-ik rajzból vehetők ki. Az összes zsilip csoportok alatt utófenék épült, egy ÍOO'O m. K. T. szine feletti kiiszöbü felső zsilipcsoport kivételével, melyek alatt a falakkal körülzárt medencze vízpárna gyanánt szolgál. Az egyes utófenék-szakaszokat a gát hosszanti tengelyére merőleges falak választják el és hosszuk 30—60 m. közt