Vízügyi Közlemények, 1911 (1. évfolyam)
3. füzet - V. Tavernier R.: Vízmennyiség-mérések változó medrű folyókon Fordította: Gillyén József
20!* elöhaladásának, vagy helyhezkötöttségének föltevése. A felszíni esésnek, valamint a lefolyó víztömeg, nedvesített terület és sebesség képleteinek megfelelő változása. Az előbbiekben egy bizonyos szelvény nedvesített területét teljesen elkülönítve tárgyaltunk a felette és alatta levő szelvényektől ; figyelembe vettük ugyan e szelvény időbeli változásait, de nem a térbeli változásokat egy adott pillanatban felvett sodorvonal hosszanti metszete irányában. Feltételeztük, hogy a meder egy bizonyos adott állapotában a felszíni esés egy és ugyanazon pontban állandó, bármilyen legyen a vízállás ós ez a feltevés maga után vonja, — a mint látni fogjuk — hogy a meder hosszanti metszete ugyanolyan, mint a vízfolyás átlagos középesése. Ez a feltevés épen nem egyezik meg a valósággal. Hogy ugyanis a tanulmányozott jelenségről teljes fogalmunk legyen, be kell hoznunk a sodorvonal hosszanti metszetének hullámszerű alakját és hogy ebbe az újabb rendszerű tárgyalásba bocsátkozhassunk, figyelembe kell vennünk néhány föltevést, melyek némelyike minden változó medrű folyón igazolódott, mások pedig egymásnak ellentmondók. Ha a sodor hosszanti metszetét felrakjuk, ez a metszet az átlagos középesés körül többé-kevésbé határozott ingadozást mutat. A magasabb helyek —- küszöbök — és a mély helyek — gödrök — váltakoznak és ebben a váltakozásban sok vízfolyáson vagy a hullám hosszát, vagy a kilengés nagyságát tekintve, bizonyos szabályosságot ismertek fel.*) Kiindulván ebből a föltevésből, ugyanazon hosszanti szelvényen feltüntettük a víz színének hullámalakú vonalát és egy bizonyos határozott vízmennyiséget tételezve fel a fenék megfelelő hullámszerű alakját. Felfogható, hogy ilyen fajta ábrázolásban a jelenséget egyszerűsíteni s egyúttal ki kell emelni, hogy jól kiérezhetők legyenek az esések változásai, a melyek abszolút értékükben nagyon kicsinyek. A II. sz. melléklet grafikonja százszorosan torzított. A fenék középesése J, a melyet 1 : 2 hajlású egyenes ábrázol, a valóságban 0-005 m. méterenként, azaz csaknem egyenlő a felső Durance esésével az embrun-i és a rousset-i híd között. A fenék középállásának hosszszelvényét az A l t B u C u D u A 2, B. 2, C 2, Z> 2 stb. sinusvonal ábrázolja, a mely a köiépesésnek megfelelő A u C u A. 2, f* 2 vonal körül ingadozik. E sinusvonal egyenlete, ferde koordinata-rendszerre vonatkoztatva, a melyet a függőleges és a középesós vonala határoz meg : £ 0 . ъ У — Sin -=- X 2 d hol z 0 a sinusvonal kilengésének nagysága (s„ = B í /</') és d a fél hullámhossz (d = А г С,). A sinusvonal egy pontjánál vont érintőnek a középesés vonalához való hajlását dy z 0 tu t % dx 2d d *) Ennek a jelenségnek szabályszerűségét mind a torrens, mind a hajózható folyókon megállapították. Dausse a franczia tudományos akadémiához 1872-ben benyújtott gyakorlati hidraulikai tanulmányaiban a 818. és 319. lapon idézi az Arve-on Duit de Bonnevilie-nél tett megfigyeléseit. Ezekből a megfigyelésekből az következnék, hogy a gödrök távolsága egymástól 200—4-00 m., az átlagos középesés 0-002476, a vízszín esése a gödrök felett pedig csak 0'001318. lö
