Vízügyi Közlemények, 1910 (27. füzet)

29. füzet - V. Duzzasztó művek

42 E műnél, a hol a czölöpöket a kész szádfalak között mintegy zárt szekrényben vertük le s a hol a czölöpöket sűrűbben helyeztük el, mint a begatoroki műnél, számítottunk az altalaj némi csekély összenyomódására, mi azonban észrevehetően nem nyilvánult.. Nehogy az építmény terhét viselő altalajt a czölöpök leverése föllazítsa, nem a már kiemelt alapgödörben, hanem akkor vertük le őket, a midőn a gödröt még csak a betonalap felső szinéig emeltük ki és a szádfalak elkészültek. A szádfalak közötti további földásás elvégezte után a czölöpök kiálló végeit a megfelelő mélységben levágattuk. Az écskai műnél a czölöpök bírósságának megállapítása végett az első czölöpöket a gödör különböző helyein verettük le. Bírósságukat Rankine képlete szerint számítottuk: W 7 E képletben «1F» a czölöp kiszámítandó ellenállása; «Q» a kos súlya, «й» az esés magassága, «£» a czölöp hossza, «.F» a keresztmetszete és «e» a behatolás az utolsó ütés alatt. A czölöpöket kéziveröállványnyal verettük le, a kosok súlya 300—450 kgr volt. A 7-00 méter hosszú és 26—27 cm átmérőjű czölöpöknek az utolsó ütések, alatt való behatolása 5"6—1*7 mm. Az utolsó 1 cm.-nyi behatolásuk alatt pedig a kos munkája 837—1931 kgméter között változott. A czölöpök számított teherbírása — a levert 7-0 m. hosszú czölöpök teherbírását — a benmaradó mintegy 54) m. hosszra visszavezetve — a partfalak alatt középértékben 51 tonnára, á duzzasztó-mii nyílásában 48 tonnára adódott ki. S így a talaj bírósságát figyelmen kívül hagyva a czölöpök — a rácsnak az eredeti tervezet szerinti változatlan végrehajtásával — a baloldali partfalak alatt 2'5, a jobbparton 34), míg középen 4-szeres biztosságot nyújtottak volna. A biztosság egyenletesebbé tétele czéljából, a czölöpök számát különösen a baloldali partfalak alatt megnöveltük, sőt mindkét partfal síkjában összesen 7 helyen a rendesnél 10 m.-rel hosszabb czölöpöket vertünk le. Azonkívül a partfalak súlyának lehető sok czölöpre való átvitele czéljából, a falazat alatt süveg- és foglalólákból valóságos rácsozatot készítettünk, a mely alóluk a duzzasztó-mü nyílásába nyúlik át. A duzzasztó-mü középső részében, a czölöpök rácsozattal nincsenek ellátva, hanem csakis egyes czölöpsoroknak van a vízfolyással párhuzamos irányú süvegfájuk. Hogy azonban az egyik partfaltól a másikig érő betontest ily irányú összeköttetés híján meg ne repedjen, a betonalap felső rétegébe ócskavasakból, az egyik partfaltól a másik alá érö 4 darab 30 cm. magas «ï7»-vasat helyeztünk. Ezek az « £/»-vasak a bakok felső csapágyainak később leírandó két küszöbtartójával együtt a terhelésnek az alapra való egyenletesebb elosztását is szolgálják. Mindemez intézkedéssel elértük, hogy a víznek a gödörbe való beeresztése előtt, a falazatoknak teljes, a földtöltésnek pedig nagyobb részben való elkészítése után, az alapnak a partfalak mellett és a nyílás közepén észlelt ülepedése közötti különbség az écskai műnél csak 5 mm.-t tett ki és a betonban semminemű repedés észlelhető nem volt. A mintegy 4'0 m. magas vízoszlopnak a gödörbe való bebocsájtása és a földfeltöltés teljes elkészülte után az alap ülepedése a partfalaknál 10 mm.-röl 12—13 mm.-re, míg e nyílás közepén 5 mm.-röl mintegy 10 mm.-re emelkedett. A begatorkolati duzzasztó-műnél, bár ott a czölöpök egymástól nagyobb távol-