Vízügyi Közlemények, 1909 (26. füzet)

26. füzet

88 Az előbbiekben feltételeztük, hogy valamely Í2 keresztmetszet helyén a fenékesés s vele együtt a vízszínesés állandó, pedig a mozgó medrű folyó esésében is éppen olyan változások mennek végbe, mint a keresztmetszeteiben. A folyó vezetőerében a középesés körül hullámzó esésvonalat látunk s a keresztzátonyok és medenczék váltakozását. A zátonyok és medenczék távolsága bizonyos szabályszerűséget mutat. A fenékvonal ingadozását a középesés körül sinus-vonalnak foghatjuk föl, oly módon, hogy a középesést X tengelyül, a függőleges irányt Y tengelyül fogadjuk el. Föltehetjük a nagyesésű torrensekben, hogy a fenékvonalnak nincs ellenesése s a sinusvonal ingadozásai aránylag csekélyek az eséshez képest. Bármely Q vízmennyiséghez most már — ha a fenék sinusvonala ismeretes — megszerkeszthető a vízszínesés sinusvonala is, szemmel tartva, hogy a meder alakja melyik tipust közelíti meg a négy közül. A vízvonal hullámzása azt mutatja, hogy az átmeneti és tetőpontok följebb tolódnak, mint a fenék sinusvonalainak eme főpontjai s hogy a vízvonal ingadozása kisebb a középállás körül. Ez az ingadozás annál csekélyebbé válik, minél nagyobb a Q vízmennyiség. Ha a meder változatlan volna, a fenékesés és vízvonal megszerkesztése nem járna nehézséggel, de nagyon bonyolódik a dolog a fenékesés folytonos változása miatt. Ha a zátonyok és mélységek helye változatlan volna s a változás csakis függőleges irányban történnék egy bizonyos középállás körül ; a sinusvonalak szerkesztése még mindig elég egyszerűen lehetséges. De igen gyakran megtörténik, hogy a medernek változatlan pontjai között a zátonyok és mélységek helyüket folyton változtatják. A zátonyok előrehaladnak a folyó hosszában s ugyanazokon a helyeken a mélységek és zátonyok váltakozhatnak. így tehát két esettel van dolgunk. A legtöbb író azt fogadja el, hogy a fenék sinus vonala a hordalék mozgásával előre halad, bár Girardon a Rhône-on és Cuenot a Loire-on az ellenkezőt tapasztalták s a változást nem hosszirányúnak, hanem csak magassági irányban történőnek mondják. Igen sok helyütt megmérték a zátonyok előhaladását évenkint s konstatálták a haladás sebességét. Míg a megállapodott medrű folyókon a tünemény nem jelentkezik s csak a kisvíz és nagyvíz szerint mélyednek és emelkednek (de egy helyben) a zátonyok. Ha a folyót német módra szabályozzuk, vagyis normális profil közé fogjuk, a zátonyok az egyenes szakaszokban alaprajz szerint is változtatják helyüket. Míg a franczia, Girardon-féle szabályozó mód fixálja a zátonyok helyét s itt alaprajzi elmozdulásuk nem észlelhető. A Durance-on nincsenek még kellő megfigyelések a zátonyok mozgására s nem lehetetlen, hogy mind a két eset. előfordul rajta. Ha a zátonyok előrehaladnak, akkor valamely helyen ugyanazon Q vízmennyiségnek egy bizonyos minimális és bizonyos maximális h vízmagasság felel meg, amint zátony vagy mélység áll ott elő, de mindkét esetben ugyanaz a vizes terület, középesés és középsebesség áll elő. E két határvíznivó között aztán a maximális szelvény és minimális esés, valamint a minimális szelvény és maximális esés esetei váltakoznak. így tehát, ha valamely Q vízhozományra ismerjük a megfelelő h magasságot, a tömeggörbe a profil 4 típusára tekintettel, most is megszerkeszthető ; éppen így a középsebesség is.