Vízügyi Közlemények, 1905 (21. füzet)

X. Fejezet. A rizstermelés Dél-Kinában

68 meg a levegőt.* A faluk előtt az utakon már messziről láthatók a nyilvános helyek, mindegyik valami birtokosnak, vagy konzorcziumnak tulajdona. Nagy, félig a földbe sülyesztett cserépedények ezek, némi lombsátorral, vagy szilárdabb építménynyel felettük (17. ábra). A khinaiak igen kevés szemérmet tanúsítanak ebben a tekintetben s közelről sem olyan érzékenyek annak utálatos volta iránt mint mi. Viszont ők az állati trágyát sokkal jobban utálják mint mi, ezzel kevesebb dolguk van. Egész éven át gyűjtik tehát a fekáliákat, mígnem tél utolján kihordják a földekre s ott egyszerűen szétöntözik a vízbe. Mikor aztán az egy kissé megérett, akkor bivalylyal felszántják, persze vízben, a medencze iszapját s a szántást leboronálják. Megvárják akkor, míg az idö kimelegszik s ismét megszántják a földet, ami gereblyénkhez hasonló ekével, söt az iszapot egész finom rögöcskékre boronálják. Csak akkor vetik el a rizst, egyszerűen bele szórva azt a vízbe. Két hét múlva kezd aztán a rizs kizöldülni. Ekkor ismét megtrágyázzák, nagy fakanalakkal öntözvén benne szét a sürü folyadékszerü fekáliákat. Kiszedik ekkor a rizst gyökerestől, mint valami palántát s szép ritka sorokban, rendszeresen ültetik el. Nagyon fontos dolog ez, mert csak így lehet a kényes növényt legnagyobb ellenségétől, a gyomtól tisztán tartani. Ilyenkor már nagyon meleg van, szorgalmasan öntözni kell a táblákat s minden gaztól tisztán tartani. Végre nyár végén megérik a rizs, akkor a medenczét lecsapolják s a termést görbe sarlókkal learatják. Különösen a második trágyázás után veszedelmes a vidéken utazni. Gyilkos levegő úszik a mélyen fekvő táblák felett, csakis aklimatizált emberek állják ki baj nélkül. Rendkívüli áldás azonban ez a müvelésmód ott, ahol a túlságos sok nedvesség miatt a gabonatermesztés lehetetlen volna. Sokkal dúsabban fizet mint a gabona, habár tápláló ereje nem is olyan nagy. Lapos, alluviális, mocsaras területeken valami nagy befolyást a környező folyók vízjárására nézve nem tulajdoníthatunk a rizsföldeknek. Annál érdekesebb azonban az úgynevezett hegyi rizs termelésmódjának nagy fontossága, mint folyamszabályozó eszköz. A hegyi patakokat ugyanis ezek a lépcsősen egymás fölé emelkedő táblák fenntartják s minden iszapjuktól megfosztják. Valóságosan felsankolódnak ezek a táblák s ez az oka, hogy a hegyek lába, ahol ilyen rizstermelés van, sajátságosan duzzadt, megnövekedett, különös ellentétben a legfelső rizstáblák feletti meredek, sziklás hegyoldallal (18. ábra). Az Huai hegységnek déli lejtőjén, amely a Han-koui lapályra néz, változatos formákban látjuk ezeket a lépcsős rizstáblákat egymás fölé emelkedni. Legfönn nagy medenczék terülnek el a forrásvidékek körül, aminőt a 19. ábra is mutat. Máshol meg túlságosan bővizű a patak. Egy részét tehát eleresztik s az feneketlennek látszó, mély szakadékban rohan alá, alig hagynak neki helyet, olyan értékes minden talpalatnyi föld. * Bocsánatot kell kérnem, hogy ilyen undorító dolgokkal is foglalkozom, de ez annyira jellemző a khinai viszonyokra s olyan nagy fontosságú Khina mezőgazdaságára nézve s végül olyan markáns vonása a khinai életnek, hogy kénytelen vagyok vele foglalkozni. Az az általános undor, amelylyel európai ember elfordul ettől, olyan nagy, hogy rendesen vakká teszi az utazókat s ferdén Ítélik meg a khinaiakat. 17. ábra.