Vízügyi Közlemények, 1905 (21. füzet)

VIII. Fejezet. A Hoang-ho szabályozása

12 gölik. Jó nehéz kö a súlyok, amelyre 4—6 hosszú kötél van kötve. Ezeket ugyan­annyi munkás fogja s a kötelek emelésével és megfeszítésével a kö felemelkedik, majd ismét visszaeresztve, nehéz ütést mér a földre. Czölöpveréshez is ezt a mód­szert használják, ami tekintettel arra, hogy a követ ily módon magasra emelni nem lehet, bizony nem valami előnyös dolog, de a föld ledöngölésére igen alkalmas. A gátak lejtője rendesen nem elég lankás, gyeptéglával nem burkolják. Egészen kopáran, fedetlenül van kitéve szélnek, esőnek. A szél sokat pusztít rajtuk a fátlan, határtalan síkságon. Az árvíz felöli oldalon itt-ott füzesekkel ültetik be a gátak tövét, amelyek a hullámverés ellen kétségtelenül jó szolgálatot tesznek. A gátszakadások kijavítására, vagy a gátak emelésére mindenfelé nagy föld­depóniák vannak, hogy ne kelljen a földet a gáton kívül felásni. Pedig jobban tennék, ha a gátolásra szolgáló anyagot az ártér természetes feltöltéséből vennék. Fasina-kötegeket, karókat és czölöpöket is használnak a gátak védelmére, de már csak akkor, amikor a veszedelem imminens. Ezekről a módszerekről a Jang-cze­kiang gátvédelmének leírása alkalmával részletesen lesz szó. Belvízlevezetö zsilipekre a folyam begátolt szakaszán nincsen szükség. Lát­tuk, hogy a gátak tövében felszínre jövő vizek is lefolyásra jutnak a törmelék­kúpról sugarasan szétágazó folyókkal. Egyedül Czi-nan-fu vidékén vesz fel a folyam néhány patakot. Innen Schermbeek és Visser említenek is egy belvízlevezetö zsilipet köböl, de nem írták le szerkezetét. Valószínűleg olyan lesz, mint a Jang-cze-kiang mentén, amelyet bőven volt alkalmam tanulmányozni. A folyam gátjainak építése és fenntartása óriási költségbe kerül. A költségek legnagyobb részét a tartományok viselik, de ha szükséges, az állam is hozzájárul a költségekhez. így pl. az állami segély 1889-ben San-tung részére 4 millió, Honan tartomány részére pedig 6 millió khinai télt tett ki (egy tél kb. 3'20 korona). A kereszt­gátak, körgátak s egyes specziális helyek védelmére szolgáló egyéb védelmező mun­kálatok költségeit az illető helyi hatóságok kötelesek fedezni. A munkabér ugyan alacsony Khinában, de óriási nagyok is a munkálatok, amelyeket végre kell hajtani, habár a szabályozás csakis töltések építésére szorítkozik. * * * Végül még néhány szóval meg kell emlékeznem az alföld egyéb folyóinak sza­bályozásáról. A Vei-ho, amelynek medrét hajdan a Hoang-ho foglalta el s amely ma a Nagy­csatorna folytatásáúl szolgál s Tien-czin-fu vidékén ömlik a Pei-hoba, szintén gátak közé van fogva, de a gátak között a térszín fel van töltve egész a gátak koronájáig, úgy, hogy akképen fest a dolog, mintha 300—400 m. széles óriás gátak szegélyeznék a folyamot. Ehhez egészen hasonló állapotokat láttam a Huai-ho mellékfolyóin, ame­lyeket útközben kereszteztem. Ilyen a Tu-lu-ho, Linn-jinn-hszién mellett, ilyen álla­pot van a nagy Sá-ho és Li-ho egyesülésénél, ahol a folyó régi gátjai közötti fel­töltésen épült Ho-san városka, míg a gátakon kívül fekvő Jen-csang-hszién nagy helységet folytonosan pusztulás fenyegeti. A 13. ábrán a hajók a Li-ho torkolatá­ban állnak, az a meredek, szakadékos part már a folyó feltöltésének homlokfala. Óriási magasságú lehet itt is az árvíz, ámbár a Sá-ho vízgyűjtő területe nem is olyan nagy. A Huai-hot ott értem, ahol még magaslatok között folyik s ámbár ártere rop­pant széles, szabályozva nincs, gátakat még ezen a helyen, Hszin-jang-csou helység-

Next

/
Thumbnails
Contents