Vízügyi Közlemények, 1905 (21. füzet)

VIII. Fejezet. A Hoang-ho szabályozása

12 Ezen a meredek falon aztán éppen olyan egyenletes, szabályos és tözegrétegekkel elválasztott rétegezést lehet látni, mint a gátakon kívül északon és délen láttam. A folyó középvízmedre nagyon rendetlen ezen a helyen, a legkisebb szélessége 2-5 km., de a folyó közepén nagy terjedelmű zátonyok fehérlenek. Ez a szélesség nagyon közel ugyanaz, mint az, ahol Schermbeck és Visser mérték a víz mennyiségét. Ott ugyanis a folyó szélessége 2100 méter. A víz rendkívül nagy sebességgel folyik a mederben, sürü, iszapos vizén nagyon nehéz volt átkelnünk, pedig az északi szél segített bennünket. Mégis reggel 9 órától délután négy óráig tartott az átkelés. A folyás mintegy hat kilométerre sodort le bennünket a déli parton. Ezen a helyen (12. ábra) a középvíz­meder déli partja közvetetlenül a feltöltődés maga. Hat kilométer hosszat hajóztunk el ezek alatt a szakadékos, mintegy 4—5 m. magas falak alatt s mindvégig szépen, egyenletesen rétegzett, a rétegeket körülbelül 1—2 cm. vastag fekete, tőzeges, humuszos rétegecske választja el. Ezeken a fekete rétegecskéken még ma is fel lehet ismerni a hajdani növényzet minden szálát, a gyep­takaró minden kóróját. A feltöltődés képe azonban lényegesen különbözik attól, amit az északi parton láttunk. Valóságos homoksivatag itt a folyó magas ártere, termetes barkhánokkal ta­karta el a szél a déli gátakat, alig lehet föllelni őket. Előállott itt az a paradoxon­nak látszó állapot, hogy az ártér magasabb, mint a gátak ! Lehetetlen leírni azt a ször­nyű állapotot, ami itt van. Az uralkodó északi szél kihordta a folyó középvíz­medréböl a homokot s mind ide halmozta fel rendetlenül, össze-vissza, elfoglalva azt a kis helyet is még, amelyen a nagy ár­vizek lefolyást találhattak volna. Itt-ott mélyedés, kifúvás van a homokbuczkák között, ilyen helyen mértem fel a gátat s a 12. ábra szerinti alakot kaptam. De mindent ellep a sívó, zizegő homok. Az északi part felöl nem merem számítani a folyó középvizének magasságát, miután a feltöltődött, 6 km. széles előtér vízszintes voltáról kifogástalanul nem győ­ződhettem meg. A déli parton azonban a szintezés, a gát közeli volta miatt kifogás­talan s itt a folyó akkori vízállásának megfelelő magassága 3'7 m. a külső, mentesí­tett terület felett. A folyó vize nem mély, amint arról a vasmacskával való működés közben meggyőződtem, tehát nagyon valószínű, hogy a folyó feneke alig van a valóságos térszínbe bele sülyedve. A déli gát még rendetlenebb, mint az északi. Azon a helyen, ahol átkeltünk rajta, valószínűleg nem régen gátszakadás történhetett, mert egészen új anyaggödrök 12. ábra.

Next

/
Thumbnails
Contents