Vízügyi Közlemények, 1904 (20. füzet)

20. füzet

64 b) À víz hatása az ólomcsövekre. Azután a jelentés után, melyet Belgrand, Dumas és Chevreul az Académie des Sciences-ben bemutatott (s melynek eredményeit az 1873 Annales ismerteti), az ólom oldhatóságának kérdése még nem fejeződött be. Számos példán mutatták be, hogy az ólom még sókkal terhelt vízben is oldódik. Általában azonban az ólom a vízvezetéki csövekben éppen nem mérges, csak az alkalmazásnál arra kell vigyázni, hogy az ólom ne érintkezzék közvetlenül a vassal, mert akkor az ólom megtámadhatóságát az elektromos áramlat is növeli. 6. A dinamit. (Les dynamites.) írta : Gariel. Gariel Fritsch tanulmányát ismerteti. A dinamit különböző alakjait, tulajdonságait tárgyalja. 7. Alapozások sűrített levegővel. (Fondations à l'air comprimé.) írta : Malêzieux. Denys Рарт-Ьш (sz. 1647.) fogamzott meg először az a gondolat, hogy búvárharang segítségével sűrített levegő mellett víz alatt is lehet építkezni. (1. az Annales 1867. évfolyamát.) E gondolatot Triger fölhasználta 1841-ben arra, hogy a Loire egyik szigetén l-03 m. átmérőjű csövei 20 m.-re a víz alá hatoljon le, hogy az ott levő kőszenet kihasználja. E cső végén valóságos légkamrát alkalmazott, hasonlót ahhoz, mint a minőt a légnyomásos alapozáshoz manapság használnak. Triger 1845-ben tett jelentést az Akadémiának s eljárását alapozás czéljaira is ajánlotta. Az első légnyomásos alapozás 1851-ben Angliában történt a Rochester-hid (Kent grófság) újjáépítésénél. Aztán nemsokára a Saóne-on két hidat alapoztak így, Châlonban és Lyonban. Az 50-es években komprimált levegő segítségével két nagyobb híd-alapozás történt Brunei eszméi szerint Angliában : a Chepstow és Saltash-hidé. Ez utóbbi pillérje óriási méretű; 20—25 m. vizalatti mélység-re 1—5 m. vastag iszapba kellett a 10-67 m. átmérőjű vascsövet lesülyeszteni, mely mintegy zárógátja lett volna a falazatnak. De szivattyúzással nem boldogultak. Ezért a széles csőbe vasgyúrüt helyeztek úgy, hogy a két vasfal között Г22 m. köz támadt. E gyúrút aztán légkamrával látták el, s így a légnyomás segítségével behatoltak a szikláig. Ekkor a gyürüt kifalazták, mely a középső rész zárógátjául szolgált. A középső pillérrészt azután szabadon falazhatták. Később Fleur Saint-Denis azt javasolta, hogy a légnyomásos alapozásnál hagyják el a felnyúló kürtöszerü vasburkot és a falazást a kellőleg fölfüggesztett munkakamra tetején a viz fölött kezdjék meg s az építmény sülyesztésével víz fölött folytassák. Castor a Kehl-hídnál a vedreslánczot alkalmazta az anyag kotrására és középen elhelyezett nyilt csövön lehetővé tette a kotrott anyag eltávolítását zsilipelés nélkül. Amerikában nagy elterjedést nyert a légnyomásos alapozás. Az első újítást a Savanah hídjánál hozták be (1859—60), hol a kotrott anyag kiszállítására különös zsilipes vezetéket használtak. A világítást a légzsilip . fenekén elhelyezett ablakokon keresztül nyerték részint a naptól, részint reflektorok segítségével mesterséges fényforrásból. így a gyertya kormos lángjától megszabadultak.