Vízügyi Közlemények, 1903 (19. füzet)

19. füzet

bevezetésével a szivárgást meg lehet szüntetni. Az első víz, melyet a csatornába bocsátottak, szinte nyomtalanul tiint el. Majd iszapból fenékgátakat csináltak a csatornába s úgy vezették be oda a vizet; a víz szétrombolta e gátakat és magával hordta az iszapot; ezenkívül a folyásba még földet szórtak. Azonban a víz nem vitte messze az iszap-halmokat. Megpróbálták a partokat és feneket agyag-ágyazattal látni el a csatorna egész hosszában. Hosszabb kísérletezés után a módszer sikerre vezetett úgy, hogy 1828—33. években a vizet a csatornában rendszeresen be lehetett vezetni és a hajózást megindítani. Egyik bögében megpróbálták egyszerre két módon a csatorna tömését. A böge egyik részében folytonos agyagburkolatot csináltak, a másik részében pedig — anélkül, hogy burkolnák a feneket és oldallejtöket — mesterséges iszapolást alkalmaztak. Ez első kísérletek kevés sikert mutattak. Később a partokat és feneket mintegy 030 m. vastagságban leásták és döngölt földdel burkolták. Megtörtént, hogy a lejtökre egyszerűen reáilleszkedö földburkolat fölázott és a csatornába csúszott. Később a lejtőket lépcsőzték és a földet vízszintes rétegekben hordták föl és döngölték meg. Ily eljárás sikerre vezetett és véglegesen ezt a módot fogadták el az agyag-burkolatok készítésénél. Ha a burkolat földje homokos volt, akkor a burkolatot mésztejjel gondosan megöntözték, hogy jobban összetartson. Ha néhol a munkálatok után a burkolatban üregek támadtak, melyen a víz elszivárgóit, ez üregeket ismét gondosan eltömték. A szivárgás teljes megszüntetését aztán homokolással eszközölték : e homok felerészben agyagból s felerészben igen finom kvarczporból állott. Ez anyagot beszórták a vízbe, hol a szivárgó üregek voltak; a víz mohón magával ragadta a behányt homokot s betömte vele a nyílásokat. A hol a talajvíz magas volt, ott az elszivárgást betonozással szüntették meg; a talajvíz a fenék fölé legföllebb csak 10—20 cm. magasságra emelkedett. A lej töket a vízszinéig náddal, vízi liliommal ültették be. A növényzet visszatartja a porszemeket és a laza talajt tömi; ezenkívül a hullámcsapások ellen, melyeket a szél és a hajók idéznek elö, szintén védelmet nyújt. Szerző azt hiszi, hogy a Pechmann ajánlotta mód (Annales des Ponts et Chaussées 1841), a természetes zavaros vízzel való tömés csak ott alkalmazható, hol az elszivárgás finom nyílásokon történik. De a Rajna mentén oly lyukak voltak a csatornában, hol a víz mint valami szabad mélységben, úgy tűnt el. Le Grom végül részletes költségvetést ad a teljesített munkálatokról. 4. Az arcliimédesi csavar szerkesztése. (Mémoire sur la construction de la vis d'Archiméde.) írta : Davaine. A víz emelésére kétféle csavarkészüiéket használnak: a közönséges és a hollandiai csavart. A közönséges csavar két egymásba tolt hengerből és a két hen ger közötti archimédesi csavarfelszinböl áll; a belső henger tömött, a külső, mely a csavart burkolja, üres; a két henger és a csavarvonal szilárdan kapcsolkoznak úgy, hogy a készülék forgatásával mind a három alkotórész együtt forog. A hollandiai csavarnál csak a belső mag és a csavarmenet van szilárdan összekapcsolva és csak e két alkotórész forogható; a külső henger, mely a csavarmenetel burkolja, fix és felül nyílt úgy, hogy tulajdonképen csak üres félhenger, melyben a