Vízügyi Közlemények, 1903 (18. füzet)

3. sz. táblázatos melléklet: Csapadékmérő állomásaink betűsoros jegyzéke

•311 nyomát nem választhatjuk tetszőlegesen, hanem a folytonos görbület elvének meglelelöleg és úgy, hogy a konkáv és konveksz görbületek bizonyos mérsékelt távolságokban következzenek egymásután. Ha a nyomot megállapítottuk, úgy tapogatózás útján körívekre osztjuk s az egyes köríveknek, görbületeknek megfelelő mélységeket megállapíthatjuk. Természetes, hogy a nyom megállapításával még nincs a mederszabályozás kérdése teljesen megoldva, mert a mederszélesség a fő a hajózó út kialakításánál. Ha a nyomot a papíron megállapítottuk, akkor ezt a természetben is ki kell tűzni. E kitűzés két részből áll: 1. az irányító főczölöpök kitűzéséből és 2. a mellék, közbenesö czölöpök kitűzéséből. Ha a partok vonalát a térképen pontosan megállapítottuk, akkor tengelyek, szögek és ordináták segélyével czentiméter pontosan kitűzhetjük a természetben. A görbületet parabolaívnek tekintve, a főpontokon kívül a mellékpontokat egyszerű módszerrel tűzhetjük ki. A folyókban a víz mozgására egyáltalán nem alkalmazható a párvonalas szálú mozgás teóriája. A folyókban a mozgást más teória oldja meg, hogy tudniillik a vízszálak kölcsönösen áthatolnak egymáson. Hogy Fargue a víz mozgását magyarázhassa, fölvesz állandó szélességű, teljesen fixpartú, egyformán mozgó fenekű folyómedret, mely az alaprajzban hajlott. A folyó keresztmetszete a partoktól a völgyútig mélyedést mutat és az egyes függőlegesekben a középsebesség a partoktól a völgyútig nő. Gondoljuk, hogy minden függőlegesben lévő vízrészecske a középsebességgel a görbület tangense irányában mozog. Akkor, ha egy függőlegesben a tangens iránya а, а szomszéd függőleges tangense már nem lesz я, hanem a-\-dy. és így az előbbi függőleges áthatolni igyekszik az utóbbin. Az egyes függőlegesben mozgó vízrészek nyomást gyakorolnak a szomszéd részekre és a konvex parttól a konkáv felé igyekeznek a részecskék eltolódni. De a konkáv part íix lévén, irányító hatást gyakorol a hozzá ütköző vízszálakra, mely hatás aztán átadódik a szomszédos vízszálakra. A konkáv part mentén tehát nyomás, tömeg- és sebességnövekedés és ennek folytán vízszín-emelkedés áll elö, melynek hatása a meder mélyítésében nyilvánul. A völgyút tehát a homorú part mellé tolódik, míg a domború partnál a fenék fölemelkedik. Azonban a maximális mélység nem jelentkezik a maximális görbület helyén, hanem valamivel lejebb eltolódva. Az is tapasztalható, hogy minden szilárd akadály, meredek szikla, pillér stb., mely a vízfolyásba esik, mintegy magához vonja a víz mozgását és ha a fenék ott mozgó, akkor kimélyed. Fargue úgy képzeli a dolgot, hogy két szomszédos vízszál, mely igen kis szög alatt találkozik, áthatol egymáson olyformán, hogy azon a szálon, mely valamely oknál fogva ellenállást tanúsít, a másik szál áthat és átadja mozgása egy részét. A mozgásmennyiség ez átvitele nem rögtönös, hanem bizonyos sebességgel halad keresztirányban. A fenékvonal, a legnagyobb mélységek vonala csak állandó víztömegnél marad állandó; a víztömeg változásával a tenékvonal is kimozdul helyéből és új helyzetet vesz föl, mert a vízszálak most egészen más sebességet nyernek s egymásra hatásuk is egészen más lesz. A fenékvonal kóborlása tehát a folyó természetével kapcsolatos. De lia jól megállapítjuk a folyó közép vizéhez mérten a meder szélességét és jól vonalozzuk a folyó irányát, akkor elérhetjük azt, hogy a fenékvonal kóborlása csak szűk határok között történik és nincs hátrányára a hajózásnak. A fenék állandósága azonban egész külön tanulmányt igényel, mely még folyamatban van.