Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)
A városi szennyvizek tisztítása
22 a mennyiben ezen iszapfogók nincsenek mindenütt elhelyezve és részben hiá ny 0S berendezésnek is, a kivánt czélt nem érik el. Pedig hogy a városok szennyvizeiből a talajra lerakódó s a növények kifejlődését nagyban hátráltató salakképződés milyen kellemetlen következményekkel járhat, tudják az intéző körök is. Azonban a rajta való segítés most már igen nagy költségekkel járna s ezért küzdenek a bajjal, a hogy lehet. Az egyes öntözött parczellák, — egy pár kivételével —- melyek túlságos mély fekvésűek, valamennyien a gerincz irányában haladó talaj csövezéssel vannak 11. ábra. Betonba épített vastiltó. ellátva, mely vagy közvetetlenül, vagy pedig némely ritka esetben gyűjtő közvetítésével vezeti a megszűrt vizet a lecsapoló árkokba, esetleg magába a főlecsapolóba. A szívóvonalak csőátmérője 7*5 —8*0 cm., egymástól való távolságuk pedig 12—15 m. Gyüjtővonalakat csakis a legnagyobb szükség esetén alkalmaznak; ekkor 13—16—20 cm. átmérőjű karmantyús, zománczozott csövekből készítik őket, melyeknek karmantyúit az eliszapolódás megakadályozása czéljából kátrányos kenderrel tömik körül. A talajcsövezés mélysége a terrénviszonyoktól függ ugyan, de a csöveket 1*2 m.-nél kisebb mélységre csak akkor teszik, ha másként nekik elegendő esést adni nem lehet. Hallomásom szerint eddig az alkalmazott legkisebb csőmélység 1-15 m. ; hosszú csővonalaknál pedig a legnagyobb mélység 2—3 m.
