Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)

A biologikus szennyvíztisztító mód

155a után a legnagyobb befogadóképességet a vassal kevert, legkisebbet a tiszta kavics mutatott. A különböző anyagok vízfelvevő képességét és tisxtító hatását pontosan tanulmányozandó, 3—7 mm. átmérőjű csontszén, faszén, horzsakő, salak, kóksz és kavicscsal is tett kísérleteket, melyek tisztító hatását az első, második, tizedik és ötvenedik megtöltés után vizsgálta meg. Az eredmény szerint legnagyobb vízbefogadó képességet mutatott kezdetben a csontszén s a befogadó képesség az előbbi felsorolás rendjében csökkent. A befogadó képesség csökkenése az ötvenedik töltés után a legnagyobb volt a kavicsnál (53*1%), azután sorjában kisebb a csontszénnél (43'2°/

0), salaknál (40-6°/

0), horzsakőnél (39* 1 °/

0)э faszénnél (42*4°/

0), legkisebb pedig a koksznál (19*9°/

0). Az oxidáczió-képesség csökkenése a második töltés után legnagyobb volt a salaknál (85*8°/

0), s azután sorjában kisebb a csontszénnél (72-1 °/

0), kavicsnál (51'4°/

0) faszénnél (38*9%), salaknál (31-0°/

0), horzsakőnél (22*4°/

0) ; az ötvenedik töltés után legnagyobb volt a koksznál (87*0°/

0), azután sorjában kisebb a kavicsnál (85*8%), salaknál (77*7%), csontszénnel (77l)°/o), faszénnél (69*6%), horzsakőnél (63*0

и/

0). A most előadottak szerint tehát a minőleges és mennyileges eredmények nem követik az anyagok ugyanazon sorrendjét, hanem e tekintetben a legnagyobb változatosság észlelhető. A befogadó képesség rovására pl. igen nagy tisztulási eredményt kaphatunk és fordítva. Az előbbiekkel párhuzamosan 10—30 mm.-es kókszszal végzett kísérletekből az is kitűnt, hogy bár kezdetben közepes befogadó képességet mutatott, 50 töltés után a képesség csak 12'2°/

0-al változott s hogy a tisztító hatás fokozatosan csökkent 37*6°/

0-ról 26*5%-ra, ellentétben a fentebb konstatált emelkedéssel. Ezek szerint tehát a durvább szemű anyag eldugulása korántsem következik be oly könnyen, mint a finom szeműeké, de vele együtt a tisztító hatás sem olyan magas fokú. Az eddig leírt kísérletekből dr. Dunbar a következő gyakorlati következtetéseket vonja : « Az oxidáczió eljárásnál az oldott szerves anyagokat legnagyobb részben az abszorbczió távolítja el. A szerves anyagok csökkenésének mértéke első sorban az oxidáló test abszorbczió képességétől függ s a tisztító hatás az idő folyamán minden olyan testben növekszik, melyet naponként egyszer vagy többször töltenek meg szennyvízzel. A hatékonyság növekedése főként a testben felhalmozódó nagy abszorbeáló képességű szerves anyagok mennyiségétől függ, habár a növekedés nem történik minden anyagnál egyenlő mértékben, miért is az a szűrőanyag természetének függvényéül tekintendő. A rothadásra képes anyagok, melyeket akár a szűrőhatás, akár pedig az abszorbczió tart vissza, bomlási folyamatnak vannak alávetve és a bomlás annál nagyobb erélylyel megy végbe, minél több baktériumtartalmú anyag halmozódott fel és minél inkább meg van könnyítve a Jégkör levegőjének a testbe való bejutása. Azok az anyagok, melyek oldott szerves anyagokat abszorbeálni képesek, az oxigént is hasonló erélylyel nyelik el s azért nemcsak rothadásra képes anyagok lekötésére alkalmasak, hanem egyúttal gyors bomlásukat is elősegítik. Ha a rothadásra képes anyagok bomlása nem következik be, a test abszorbczió képessége is mihamarább kimerül.