Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)

Következtetések. Új öntözések tervezése, berendezése és kezelése

112a Hazai viszonyaink azonban nem olyanok, hogy mindenütt megtalálnánk a homoktalajokat abban a mértékben, mint Németországnak a jégkorszakból eredő földjén s azért tisztában kell lennünk azzal is, hogy az öntözhetés dolgában milyen sorrendben következnek egymásra a különböző talajnemek ? Az ez irányban végzett tudományos kisérletek szerint a homok után az agyag-, ezután a mész- és végül a tőzeg-talajok veendők figyelembe. A mésztalajra mondottak ellentétben látszanak lenni azzal, a mit a gazdasági részben említettem, hogy t. i. a talajnak mésztartalma mind a gazdasági kihasználást, mind a tisztulás alaposságát nagyon kedvezően befolyásolja. Ez azonban csak addig a határig áll, míg egy bizonyos időre elegendő mésztartalomnál több nincs a talajban. A meddig ezen határ — melyet pontosan körülírni alig lehet — túllépve nincsen, addig a talaj mésztartalma kedvező feltételnek tekintendő s különben hasonló viszonyok között a mésztartalmú talajnak elsőbbség adandó a benne szűkölködő felett. Amint azonban a határ túl van lépve, a meszes talaj mindinkább hátra szorul s a határozott mésztalaj a jóság és alkalmazhatóság tekintetében az utolsó helyet foglalja el. Figyelembe kell vennünk e mellett még a talaj vízáteresztő képességét és vízkapaczitását is. A talajnem kellő megválasztása szoros összefüggésben van a költség kérdésével is, amennyiben minél kevésbbé megfelelő a talaj, annál több területre van szükségünk ; minél kisebb a vízeresztőképesség, annál drágább lesz a vízmentesítés. A talaj minőségével, a gazdasági kihasználás mikéntjével, valamint a berendezés költségeivel szoros összefüggésben vannak a felhasználandó terület domborzati viszonyai is. Ugyanis minél kevésbbé átbocsátó a talaj, annál lassúbb a víznek behatolása, tehát ha a talajt kedvezően akarjuk kihasználni, csekélyebb esés lesz az alkalmas. Kötött talajnál tehát csekélyebb esésű felszint keressünk, átbocsátó természetűnél azonban a berendezés egyöntetűbb kihasználása czéljából valóságos áldás a terep kedvező esése, mert különben nagyobb terjedelmű parczellák alkalmazása mellett az öntözés egyenetlen lesz. (Lásd a téli medenczékről mondottakat.) Ha pedig a kötött természetű talaj kelleténél erősebb esésű, akkor a kötöttség folytán szükségessé vált területnagyobbodást még az is szaporítja, hogy nem csinálhatunk elegendő csekély esésű parczellákat s ezért is több területre van szükségünk. A most előadottakból azonban korántsem szabad arra a következtetésre jutni, hogy kötött talajnál a vízszintes, vagy közel vízszintes fekvés minden körülmények között a legczélszerűbb, mert ez csak addig áll, míg nem vagyunk kénytelenek a táblákat túlságosan elárasztani és ezzel az egyes kultúrnövények terméseredményét koczkáztatni. Áteresztő természetű talajoknál legczélszerűbb az 1—2°/

0-os esés s minél kötöttebb a talaj, annál kisebb esés tartandó czélszerűnek. A domborzati viszonyok természetszerűleg a költség kérdésével is szoros összefüggésben állanak, mert minél inkább eltér a felszín esése a czélszerűtől, annál több berendező költséget fog a telep igényelni. A feltalaj domborzati viszonyai mellett nem kisebb fontosságot kell tulajdonítani az altalaj viszonyainak és a talaj vízállásának, a talaj vízáramlásának, az át nem eresztő réteg fekvésének és esésviszonyainak. A most említettek kimerítő tanulmányozása elkerülhetlenül szükséges.