Vízügyi Közlemények, 1903 (17. füzet)

A városi szennyvizek gazdasági kezelése

104a A négy év összefoglalt adatából láthatólag a mustár, lóbab és borsó kivételével minden kultúrnövényt jelentékeny gazdasági haszonnal termeltek, habár a kultúrnövények legnagyobb része csakis közepes termést adott. Legnagyobb terméseredményt a rétekkel érik el, melyeknek hektáronkénti termése friss, zöld állapotban 45.545 kg., oly eredmény, melyet csak a legkitűnőbb réteken, a legkitűnőbb viszonyok mellett érhetünk el. Mindenesetre sajnálatosnak kell azonban tekinteni azt a körülményt, hogy a termett fű igen kevés idegen fogyasztóra talál s így értéke is aránylag csekély. Mint azonban már említettem, a gazdák idegenkedése nem jogosult, mert a fű kitűnő tejelő és hizlaló takarmányul szolgál. Hogy ez így van, azt a berliniek oly években tapasztalták érezhető módon, mikor a közönséges rétek termése nem sikerült, s a birtokosok kénytelen-kelletlen az öntözött gazdaságok fűtermésére szorultak. Ezekben az esetekben valóságos példaképül tekinthető Berlin városa, mert nem használta ki a gazdák szorult helyzetét a maga hasznára, hanem tisztességes áron bárkinek szívesen átengedte a füvet. A közölt adatok azonban egymagukban véve nagyon hiányosak volnának, ha a közönséges és hasonló talajú gazdaságokon elért terméseredményekkel való összohasonlításuk lehetséges nem volna. A berlini «Rieselfeldek» erre is nyújtanak adatokat, miután egy tekintélyes részük még nincsen megöntözve s rajtuk közönséges, habár nagyon belterjes gazdálkodást folytatnak. Az előző oldalon lévő 22. táblázat a berlini nem öntözött gazdaságokra vonatkozó s az előbbivel azonos módon, ugyanazon időre összeállított adatokat tartalmazza. A két táblázat adatai külön-külön bármily becsesek és bármennyire tiszta képét adják az ottani viszonyoknak, csak úgy szolgálják czéljainkat legjobban, ha az eredmények átnézetesen összehasonlíthatók. Ebből a czélból külön táblázatban összehasonlítottam a két gazdaságban termelt kultúrnövényekre vonatkozó adatokat, u. m. a hektáronkénti szem- és szalma-termést, a bruttó bevételt, a vetőmagra, vetésre és aratásra, az öntöző üzemre történt kiadást és az összes kiadást, a hektáronkénti hasznot az öntöző üzem költségeinek figyelembe vétele nélkül és vele együtt, egymás alá írván a nem öntözött és öntözött gazdaságokra vonatkozó adatokat s minden kultúrnövénynél -]-, illetve — jellel kitüntetve a többletet, illetve kevesebbletet, melylyel az öntözött gazdaságok adatai a másikéval szemben állanak. (Lásd a túloldali 23. számú táblázatot.) A táblázat megtekintése a felszínes szemlélőben könnyen azt a benyomást kelti, mintha az öntözött gazdaságok eredményei oly hátul állanának a közönséges belterjeseké mögött, hogy ennek folytán az öntözést haszontalannak kellene tartanunk. Ez csak látszat, mely a figyelmesebb megtekintés után magától szertefoszlik. Mindenekelőtt valószínű az, hogy az olyan kulturáknál, melyek tenyészeti idejük alatt a vizet nem tűrik meg, az időjárás nagyon érezteti a fennforgó túltrágyázás mellett befolyását s mert záporok alkalmával a gazda igen gyakran ott és olyankor is kénytelen öntözni, mikor arra egyáltalában szükség nincsen, de sőt egyenesen ártalmas. Szerepet játszik minden bizonynyal a talaj minősége és az a körülmény is, hogy a szennyvíz-öntözés tulajdonképen felesleges nitrogénnel való trágyázást jelent s azok a növények, melyeknek nitrogénszükséglete viszonylag csekély, túlzott mértékben való alkalmazásával szemben nem mutatkoznak hálásaknak.