Vízügyi Közlemények, 1902 (15. füzet)
III. Udránszky József kir. főmérnök jelentése külföldi tanulmányútjáról
115 inkább egyszerű rözsefonások-, jászolgátak- és kőfalakból állanak; e müvek különösen oly helyeken indokoltak, hol a talaj csekély ellenálló képessége az oldalak védelmét szükségessé teszi. Ezért ritkán találjuk őket a völgyfenék teljes hosszában alkalmazva; néha csak egyik oldalon építik őket, vagy adott viszonyok között szakaszonkint egészen elhagyják. Kisebb eséseknél a fenék magasságában alkalmazott és a párhuzamos müvekkel összekötött kő-, vagy íabordákkal látják el; czélszerü azonban a párhuzamos müveket közvetetlenül a zárógátak előtt, egymástól nagyobb távolságban elhelyezni, mert a meder bővítése esetén a lefolyó víztömeg nem konczentrálódik annyira és a gátak kevésbbé rongálódnak meg. Sokkal fontosabbak a fenék biztosítására szolgáló zárógátak, melyek a kiegyenlítő esés előállítását czélozva a hordalék visszatartására is szolgálnak. A viszonyok alapos tanulmányozását igényli helyüknek megválasztása. A míg ugyanis a kívánatos esés elérése végett ugyanazon magasság mellett távolságuk a helyi viszonyok szerint bizonyos mértéken túl nem vehető, másrészt igyekeznünk kell elrendezésükre egyes — a természet alkotta — kedvező helyeket kiválasztanunk, a hol kellő támaszt nyerve, fennállásuk leginkább biztosítottnak látszik. Ezért leggyakrabban a zárógátakat ugyanazon völgyben a legkülönbözőbb magasságokkal építik, a mint az alkalmas helyek egymástól való távola megköveteli és bizonyára helytelen volna az egységes méretekkel elérhető egyöntetű elrendezés mellett a természettől e czélra mintegy kijelölt helyeket figyelmen kivül hagyni. Ujabban, ha csak lehetséges, a zárógátak köböl épülnek, mert a fazárógátak magasabban fekvő gerendái csak idöszakonkinl lévén víz alatt, hamar elkorhadnak, a rajtuk átbukó hordalék nagyrészt megrongálja és ennélfogva az aránytalanúl nagyobb fentartási költségek mellett a mü szilárdsága nincsen hosszabb időre biztosítva. A nagyobb gátak felfelé fordított boltív alakúak; az ívmagasság rendesen a húr Vio-ét teszi ki; mindkét partba erősen bekötik őket és alattuk lehetőleg szilárd utófenéket alkalmaznak, mely azonban sziklatalajon elmarad, mert ekkor alámosás nem várható. Az utófenék két oldalának a gátba támaszkodó szárnyai vannak; a gát koronája rendesen ívalakú, valamint az utófenék is. A gáttestet képező fal felső oldala függőleges, alsó oldala leginkább 20% lejtőben épül, korona-szélességét a magasságnak mintegy felére veszik és a falazás lehetőleg nagy méretű kövekből történik, melyek különösen a felszín burkolására és az utófenék képzésére ajánlhatók. Sziklába épített közárógát legegyszerűbb alakját a 20-ik ábra tünteti fel, melynél a gáttest az alaprétegbe bemélyített vízszíntes lapon 8*
