Vízügyi Közlemények, 1902 (15. füzet)

III. Udránszky József kir. főmérnök jelentése külföldi tanulmányútjáról

105 czéljából az 1860—1870. évi időközökben jelentékeny erdöpusztítások történtek. Nemsokára érezhető lett ennek hatása, a mennyiben a csillámpalát fedő jelentékeny hoídalékrétegben kisebb vízmosások támadtak, melyek végre az 1882-iki esőzések alkalmával nagyobb tömegek mozgását idézték elő és a szivárgó vizektől, forrásoktól átázott egész hegyoldalak csúsztak alá. Az 1882-ik és 1883-ik évi esőzések alkalmával hozzávetőleg 585,000 m

s hordalék jött mozgásba, közötte 30 m

3 nagyságú kötuskók. Felső szakaszán átlagos esése 34% és a beágyazás mélysége egész 30 m.-t tesz ki. A többi patakok, melyeknek átlagos esését és hosszát a helyszínrajz feltünteti, lényegtelen eltérésektől eltekintve, hasonló jellegűek. Czélszerünek tartom ezért a védekező munkálatok általános leírását, kiemelve az egyes fontosabb részleteket, hogy így az egyes szakaszokon megokolt védekező rendszerek hü képét nyerjük; a teljes átnézet és összehasonlítás kedvéért helyenként felsorolok más vidéken alkalmazott müveket is. 1. Forrásvidék, vagy gyüjtőmedencze rendezése. Mivel a baj eredete a vízgyűjtő környéken keresendő, nagyon természetes, hogy a munkálatok lényegét a vízgyűjtő környék vízlefölyási viszonyainak javítása képezi. Ez okból gondoskodnak a kopár területek beerdösítéséröl, a mi azon területeknél, melyekről a termőföld még nincs lemosva, a megfelelő csemeték kiválasztásával és esetleg faiskolák létesítésével minden különösebb nehézség nélkül végrehajtható. Másként áll azonban a dolog ott, ahol a területet számos, különböző mély-égű vízér keresztezi, vagy alámosás, átázás folytán egész hegyoldalak csuszamlanak. Itt első sorban biztosítani kell az ültetvények talaját; ebből a czélból először is a lejtöket kiegyenlítik, olv hajlást választva, mely a talaj minőségé szerint elég állékony; leginkább 1: l-hez, vagy 1: 72-hez. Ezen kiegyenlítő munkálatok után, melyek helyenkint igen jelentékeny földmozgósítással járnak, hozzáfognak a lejtök biztosításához a vízszintes rétegvonalak irányában alkalmazott úgynevezett Jenni-féle (Jenni svájczi mérnök után elnevezve, a ki első ízben alkalmazta) fonásokkal, hogy a fiatal facsemeték kellő támaszt nyerve megerősödjenek. A ferde irányban egymást keresztező fonások nem váltak be, mert a csapadékvizeket nem osztják el egyenletesen, hanem az alsó keresztező ponthoz összepontosítják s e miatt rendesen nagyobb rongálásokat, kimosásokat észleltek a fonások felső és alsó oldalain. A fonások a helyben kapható bármiféle rözseanyagból készülnek egymás felett mintegy 1 méter távolságban, vízszintes sorokban elhelyezve.