Vízügyi Közlemények, 1899 (14. füzet)

Részletes adatok az 1897. évi miniszteri jelentéshez a vizügyekről

55 XIII. A Szamos. A szatmári folyammérnöki hivatal felügyelete alatt álló Szamos­folyón az 1897. évben a mederrendezési munkálatok ismét nagy munka­kifejtéssel lettek folytatva. Megkezdetett a Szamos folyónak Szatmár város mentén levő sza­kaszán, az ottani elfajult meder rendezése és a jég akadálytalan levo­nulásának biztosítása czéljából szükséges munkálat, mely legnagyobb­részt a kisebb vizek medrének fixirozását és ezáltal a kisvizmeder mélyitését czélzó párhuzamművekből áll és 63,137 frt 25 krra volt előirányozva. — Az 1897-ben felmerült költség 16,656 forint 29 kraj­czárt tett ki. Ezen munkálat folytatásaként megkezdettek azon mederrendezési munkálatok is, a melyek a Szamos — Szatmártól Csengerig terjedő — szakaszán a jég kárnélküli levonulásának biztositása és a hajózás lehe­tőségének elérése czéljából szükségesek. Ezen munkálatok 81,860 frt 70 krra vottak előirányozva, mely összegből 1897-ben 24,232 frt 74 kr. használtatott fel. Angyalosnál a már évek óta figyelemmel kisért partomlás és me­derelfajulás már annyira előhaladván, hogy ott ugy a község, mint a Szamos-balparti töltés is veszélynek volt kitéve, ott biztositási munkála­tok tervét kellett elkésziteni. A 9228 frt 69 krra előirányzott művek kiépitése 1897-ben meg­kezdetett, s az előirányzatból 3336 frt 40 kr. kiadatott. Az 1896. évben Czégénynél megkezdett partvédezet bevégeztetett, 4205 frt 78 kr. költséggel. — Ezen mű, melynek költsége 15,327 frt 13 krra volt előirányozva, 14,211 frt 06 krba került. A már bevégzett czégény-matolcsi átmetszésre 5681 forint 07 kr. adatott ki, az átmetszésen levő kompra pedig 3102 frt 77 kr. Folytattattak az 1896. évben megkezdett szamosi X. és XI. számú átmetszések és a munka be is fejeztetett. — 1897-ben a_ két egymás folytatását képző átmetszésre 81.775'0 m 3 földmozgósitás mellett, 28,252 frt 49 kr. lett kiadva és e két, együtt 107,490 frt 03 krra előirányzott átmetszés összesen 97,173 frt 12 krba került. Ezen átmetszések alatt a XIII 1 , és XIII 2 , számú átmetszések kieme­lésére is megindultak a tárgyalások, mivel azonban a XIII 1 , sz. átmet­széshez igényelt területekre nézve a kisajátítás egyezségileg nem sike­rült és azt bírói útra kellett terelni, csakis a XIII 2 , számú átmetszés lett munkába véve és be is fejezve.

Next

/
Thumbnails
Contents