Vízügyi Közlemények, 1898 (13. füzet)

Az 1897. évi állami költségvetés vizügyi része. Indokolás

260 azonnal tegyék meg. A tett intézkedések daczára, miután a Duna magas árhulláma Pozsonynál 7'40 méterre, Komáromnál pedig 6;80 m.-re emelkedett és ott meghaladta, itt pedig majdnem elérte az 1876-iki árvizszint, a csak nemrég homok-anyagból épült és még kellően meg nem ülepedett szigetközi ármentesitő-társulati védtöltés augusztus hó 5-én délben Véneknél átszakadt. A kitört árviz mintegy 16.000 kat. holdnyi területeit öntött el, ezen­kívül pedig Újfalu, Szabadi és Vámos községek beltelkei nagyobb, Vének, Kis- és Nagy-Bajcs, valamint Zámoly községek ellenben kisebb mérvben szenvedtek az árvíztől. Öttevény és Kunsziget közt a Rába-szabályozó-társulat területén az árözönlés az országutat és azon emelt nyúlgátakat több helyütt átszakította, a társulat részéről kifejtett erélyes védekezéssel azonban az összes szakadások elfogattak és az elöntött terület csak csekélyebb, mintegy 1600 holdra terjedt. Erősen fenyegette az árviz Moson vár­megye területét és Győr, valamint Esztergom sz. kir. városokat is, nagyobb bajokat azonban ott nem okozott és az elöntött terület Moson vármegye területén mintegy 1000 holdra tehető. Az alsó-csallóközi ármentesitő-társulat védtöltése azonban Nagy­Léinél augusztus 6-án este a töltés mögött lévő téglavető gödör következtében, melyben a viz felfakadt, 20 m. szélességében átszakadt és másnap reggel már 40 m. szélességben ömlött át a viz. Miután a kitört árviz lokalizálását a terep alacsonysága lehetetlenné tette, teljes erővel a szakadás elfogásához kellett fogni. E végből az állami munkálatokhoz Süttőben rendelkezésre állott több ezer köbméter kőnek felhasználását megengedtem. Az elzárási munkálatok azonban nagy nehézségekbe ütköztek és a kiömlött viz mintegy 12.000 holdat árasztott el, a községi beltelkek közül azonban csak Aranyos község kétharmadát öntötte el a viz. A Vágbalparti ármentesitő-társulatnál a Nyitra jobbpartján a nyári gát átszakadt és mintegy 24.000 hold elárasztatott. Községek beltekei azonban veszélyeztetve nem voltak. A monostori sziget határa részben viz alá került és Pócsmegyer község házai egy méter magasságban elöntettek. Budapest székesfőváros helyzete komolyan veszélyeztetve nem volt, a mennyiben természetes partok és töltések magassága -j- 9 méterre van kiépitve és kellőleg fentartva, a legnagyobb árvizmagasság pedig 6*80 méterre emelkedett. A székesfőváros területén tehát csak az ala­csonyabban fekvő kültelkek egy részébe hatolt be az árviz.

Next

/
Thumbnails
Contents