Vízügyi Közlemények, 1897 (12. füzet)
Részletes adatok az 1894. évi ministeri jelentéshez a vizügyekről
57 foganatosított kotrásokra vonatkozólag jelenthető, miszerint 1894. év végéig 1.043,634-93 m'-nyi földtömeg kotortatott 369,707 frt 42 kr. költséggel, minélfogva az összes kotrások átlagos egységárának 35-42 kr. felel meg. E tekintetbeni részletesebb adatok a IV. számú kimutatásban foglaltatnak. Az 1894. évben folyamatban volt munkálatok közül a 23., 20., 13., 11. és 3. számú átvágások teljes mérvű kibövitése és a 4—5. számú, valamint 2. számú átvágásoknak szárazban teljesített I. és II. rétegbeli bövitése befejeztetett, a 4—5. sz. és 2. számú átvágások III. rétegbeli munkálata azonban, mely különben is az előirányzaton kivül, az elért megtakarításból indittatott meg, a beállott téli időjárás miatt már teljesen befejezhető nem volt s 1895. évben lesz befejezendő. A végrehajtott munkálatokkal a Kettős és Hármas Körös szabályozása nagy lépéssel haladt ismét előre, a mennyiben ezzel ezen folvóknak, felülről kezdve, Öcsöd községén alól terjedő szakaszában tervezett átvágásai, valamint a Szelevény község alóli átvágások teljesen elkészültek, s ezen utóbbi munkálattal és a vele kapcsolatos jobbparti védtöltésnek a Tisza-Körös-zugi ármentesitö és belvizszabályozási társulat által történt kiépítésével, a Hármas Körös torkolatának lefolyási viszonyai is rendeztettek. Összesen 6 átvágás anyamederré való kibövitése van még hátra, mely munkálattal a már ez ideig 178 kilométerrel megrövidült vizi üt, még további 10'4 kilométerrel fog rövidülni, úgy hogy a Kettős és Hármas Körösnek a szabályozást megelőzőleg 317'4 kilométert tevő hossza, 129 kilométerre fog leszállittatni első sorban a kártékony magas vizek gyors vezetésének előnyére, másodsorban pedig a Kettős és Hármas Körösökön előállítandó hajózó-út érdekében. Egyébiránt az eddig is végrehajtott szabályozási munkálatoknak tudható be azon lendület, melyet ezen folyóban a hajózás a lefolyt évben feltüntet, a midőn 209 jármú összesen 8900 tonna teherrel közlekedett, vagyis 124 hajó és 11 tutajjal több, mint az ezt megelőző években. A Körös folyókon végrehajtott szabályozási munkálatok folytán előálló meder- és vizlefolyási változások nyilvántartása ezéljából évenként szükségessé vált vizrajzi felvételek, — melyek a gyulai kir. folyammérnöki hivatal által hajtatnak végre, — az 1894. évben a Berettyó folyónak Szalárd községtől a Sebes-Körösbe való betorkolásáig terjedő vonalán foganatosítottak.