Vízügyi Közlemények, 1897 (12. füzet)

Részletes adatok az 1895. évi ministeri jelentéshez a vizügyekről

193 mely munkálatra 1895. évben 100,000 frt fordíttatott, míg a még hátra maradt munka 144,036 frt 36 kr. erejéig 1896. évben fog végeztetni. b) A vizépitmények fen tartására, továbbá a meder és vontatóutak tisztítására összesen 38,551 frt 61 kr. fordíttatott. 7, A fehértemplomi folyammérnöki hivatal kezelése alatt álló Duna-szakaszon 1895-dik évben említésre méltó mozzanat csak annyiban merült fel, hogy ez évben talált lefolyásra az eddig ismert leg­magasabb árviz, a mely által azonban ezen szakaszon számbavehető károsodások nem okoztattak. A foganatosított munkálatok közül megemlítendő, hogy a Dreu­kova—Orsova közötti szakaszon a vontatást akadályozó cserjék és bokrok 1842 frt 15 kr., a Galambócz várnál a Duna medrében levő hajózási akadály pedig 117 frt 32 kr. költséggel eltávolíttatott, és hogy az ó-mol­dovai vizmércze 0—1 méter közötti részlete újból felépitetett 38 frt 40 krnyi összeggel. A Duna folyam ezen szakaszán hajózási akadály nincs, a mennyi­ben a hajózáshoz szükséges vízmélység még a legkisebb vízállásnál is mindenütt az elégségesnél nagyobb mérvben áll rendelkezésre. Partron­gálás ezen a szakaszon csakis a Pancsova alatti érdemel felemlitést, mely évről-évre fokozódik. Ezen partrongálás tovább képződésének megakadályozása czéljából szükséges munkálatok azonban a Közép­Duna egységes szabályozása tárgyában készített tervezetben már felvéve lettek. 2. A Morva. A Morva folyónak egységes terv alapján leendő szabályozása iránt az osztrák kormánynyal meginditott tárgyalások befejeztetvén, a Morva folyónál a felvételek itteni részről a Morva szabályozási kirendeltség által folytatva lettek, osztrák részről azonban csak azok az ősz folytán kezdettek meg. Magyar részről 1894-ben, a Morva folyónál megindult vizemésztési mérésekezen az évben tapasztalt árviz alkalmával folytattattak; a Thoja folyónál vizemésztési tanulmány szintén eszközöltetett. Rohatetztöl Dévényig megfigyelt árviz kiöntésének határszéle a ma­gyarországi területen felméretvén, a térképbe berajzoltatott. A Morva folyó balpartján állandósított alapvonal az országos három­szögeléssel kapcsolatba hozatott. A felvett 73 ártéri keresztszelvény részben felrajzoltatott és szá­míttatott. Az egységes Morva-szabályozási tervbe beleillö és a Morva szabá­13

Next

/
Thumbnails
Contents