Vízügyi Közlemények, 1896 (11. füzet)

Az 1896. évi állami költségvetés vizügyi része. (Indokolás)

206 6. Útiköltségekre és napidíjakra. .78.400 frtot, vagyis az 1895. évre enge­délyezett 47.600 írttal szemben 30.800 frttal többet kérek; és pedig napi­dijátalányra 48.400 frtot, tehát 30.800 frttal többet. Ugyanis már az 1894. évi állami költségvetés indokolásában bőven kifejtettem azon indokokat, a melyek arra késztettek, hogy valamint az orszá­gos vizépitési és talajjavitási, ugy nemkülömben a kultúrmérnöki hivataloknál is rendszeresített napidijátalányt a folyammérnöki hivataloknál is fokozatosan behozni kivánom. Nehogy azonban ez által az államkincstár indokolatlanul többkiadással terheltessék, számításokat tétettem s több évről a tényleg kiutalványozott napidijak és épitési pótdijak egybevetése alapján azon eredményre jutottam, hogy a napidij átalányok behozatala az államkincstárra nem lenne hátrányos, a mennyiben azok alig valamivel többet tesznek ki a napidijak és épitési pótdijak összegénél, miért is 1895. április 1-töl kezdve a napidij átalányt a műszaki személyzetnek még hátralevő részére is kiterjesztettem. Útiköltségekre ugyanannyit, vagyis 30.000 frtot kérek, mint a mennyi az 1895. évre engedélyezve volt. 7. Térképezési költségekre 22.334 frtot, vagyis ugyanannyit kérek, mint a mennyi az 1895. évre engedélyezve volt; megjegyzem azonban, hogy az ezen rovat alá tartozó adomány csakis a külön elrendelt tanulmányok fel­vételi, illetőleg térképezési költségeinek fedezésére fordittatik. Yizi munkálatok. Kiadás, 12. czim. — Bevétel, 9. czim. E czimen összesen 405.307 frtot, vagyis az 1895. évben engedélyezett 466.470 frttal szemben 61.163 frttal kevesebbet irányoztam elö. Ezen előirányzott összeg az egyes rovatok közt következően oszlik meg: 1. Alsóbbrendű állandó személyzet fizetésére az 1895. évben engedélye­zett 24.606 frttal szemben 26.443 frtot, tehát 1837 frttal többet irányoz­tam elö. Ezen költségvetési rovat emelése főleg azért vált szükségessé, mert a külföldi vizmércze-jegyzök díjazását, a nagyfontosságú országos vizjelzöszolgá­latra való tekintettel, emelnem kellett; mely szolgálati ágat ezen előirányzott költségből 2990 frtot illeti meg. A 2. rovat „Vizépitmények felvétele, fentartása és felügyeletére" 201.398 frtot, vagyis az 1895. évre engedélyezett 231.398 frttal szemben 30.000 frttal kevesebbet irányoztam elö; megjegyzem azonban, hogy az ezen rovat alatt engedélyezett adományból azon felvételi munkálatok költségei is fede­zendök, a melyek a vizépitmények fentartása czéljából szükségesnek mutat­koznak.

Next

/
Thumbnails
Contents