Vízügyi Közlemények, 1894 (9. füzet)
Lisznyai Tihamér és Zlinszky Elek kulturmérnökök külföldi tanulmányutjáról szóló jelentése
33 vesebbon vetnek a rizsföldekbe luczernát, melyet szintén öntözni szoktak. Elkerülik azonban ezt a hol csak lehet, mert ezen nagy költséggel rizstermeléshez berendezett földek legjobban rizstermelése esetén vannak kihasználva, ennélfogva e helyett inkább a rizs fajtáját változtatják következő sorrendben: 1-ső év japáni vagy kaukázusi, 2-ik év novarai (ostigliai), 3-ik év frankoniai. Az állandóan rizszsel vetett földeknél az egyoldalú kihasználást gyakori és bő trágyázással igyekeznek ellensúlyozni, úgy, hogy ezen földeknél nem ritka eset, hogy azokat évenként megtrágyázzák. Trágyázni leginkább természetes istálló-trágyával vagy ebből készitett composttal szoktak, melyet az őszi szántás előtt alkalmaznak. Ezenkivül használják kisebb mértékben a mesterséges trágyát, többnyire superphosphatot és azonkivül a lupinát csillagfürtöt, mely utóbbi egy Amerikából importált és jelenleg már Olaszország ezen vidékén is termelt babfaj. Ezt rendesen tavaszszal, vetés előtt teritik el a földön és alászántják. Azután vetik el a rizst a rendes eljárás szerint. A lupinával történt trágyázás után, mint mondják, kitűnő eredményt érnek el. A földnek kitűnő minősége, annak jó megmunkálása és a gyakori trágyázás teszik érthetővé, hogy ezen földeknél, melyek majdnem kivétel nélkül folytonosan rizs alá használtatnak, mégis a termés sokkal nagyobb, majdnem kétszer akkora, mint a melyet Ostiglia; és majdnem négyszer akkora, mint a melyet a tenger mellett elterülő rizsföldeken elérni szoktak ; úgy, hogy ezen vidéken hazai mértékünkkel szám it va, holdanként 30 mm. sőt ennél is nagyobb termés nem tartozik a ritkaságok közé. Összehasonlítva ezek után Olaszország különböző vidékein berendezett rizstelepeket, azt látjuk, hogy legszebb eredményeket érnek el azon földeknél, melyeket a 3-ik csoportba soroztunk, vagyis melyeknél a föld jó minősége mellett a lecsapolás tökéletesen keresztül van vive és ennek folytán lehetséges a föld megművelésére kellő gondot fordítani. A gyakori és bő trágyázás szintén egyik tényezője az elért eredménynek, mert csakis igy lehetséges, hogy ezen, majdnem folytonosan rizs alá használt földek ily kitűnő eredményt adjanak. Az, hogy a táblák folytonosan friss vizzel tápláltatnak, szintén bír ugyan előnynyel ; ez azonban föltétlenül nem szükséges, mert ott, hol a viz csakis időszakonként frissittetik fel, szintén kielégítő eredményt érnek el. A 2-ik csoportba sorozott földeknél már nem találunk oly nagy terméseket, minek oka egyrészt a föld gyengébb megmunkálásában és a gyengébb és ritkább trágyázásban is keresendő. Leggyengébb terméseket az 1-ső csoportba sorozott földeknél