Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)

A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről

64 mondhatom, miszerint ezen körülmény a munkaeredményekben vissza­esést nem idézett elő, sőt a mint a részletek mutatni fogják a munka­eredmény terén is fenntartható volt a következetes haladás. A kerületi kultúrmérnöki hivatalok munkakörének a »munkane­mek« szerint való megosztása szempontjából ezúttal csak röviden emlí­tem meg, hogy első helyen az uj talajjavítások vették igénybe azoknak működését és gondoskodását, ezzel közel egyenlő munkát, de talán még több időt foglaltak el a vízjogi törvény végrehajtása körüli teen­dők, ezekután sorakoznak a kész müvek fenntartása, a közigazgatási bejárások az alsóbbrendű műszaki személyzet kiképzése és végül a talajjavitási hitelről szóló törvény végrehajtása. Áttérve ezek után a részletekre, az I. számú táblázat nagyban és egészben nyújt képet az 1892. év munkaeredményéről, a mennyi­ben azon területek nagyságát a melyekre a kerületi kultúrmérnöki hi­vatalok működése kiterjedt, kataszteri holdakban a végzett földmozditá­sokat pedig köbméterekben tünteti elő: I. TÁBLÁZAT. Kerület Befejezett munkálatok Megkezdett vagy folytatott munkálatok Terv készült Összesen Földmozgó­sitás 1892. évben köb­к a t a s t e r i hold méterekben I. 6.572 23.676 3.461 33.709 420.509 II. 1.364 20.684 18.459 40.507 212.350 III. 2.620 2.991 5.846 11.457 285.613 IV. 942 4.241 2.285 7.468 200.163 V. 1.504 19.274 6.587 27.365 143.862 VI. 753 4.185 36.253 41.191 90.736 VII. 642 8.368 13.572 22.582 140.151 VIII. 35.844 11.979 4.384 52.207 543.634 Összesen 1892-ben 50.241 95.398 90.847 236.486 2.037.018 Évi átlag 1886-tól 1891-ig 37.951 73.015 149.960 — 1,657.892 Ezen táblázat adatai, összehasonlítva a megelőző 6 év ugyanígy csopor­tosított adatainak évi átlagos összegével, mutatják, hogy nemcsak megmaradt az edddigi eredmény nagysága, hanem még szaporulat is mutatkozik. További és részletesebb tájékoztatásul a következő II. táblázatban kerületenkint és munkanemek szerint vannak összeállítva az eddig végzett összes munkálatok olyképen csoportosítva, hogy a vízjogi törvény végrehajtása előtti évek eredménye külön van választva a későbbiek eredményétől.

Next

/
Thumbnails
Contents