Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
49 gyobb részéről a víz rövid idő alatt ismét lehúzódott. Ár védekezésre 499 frt 35 kr. költetett. A haszonarányos osztályozás költségei egészben 12.162 frt 94 krra rúgtak, mely összegből az 1892-ik évre 2159 frt 56 kr. esik. Ezenkivül igazgatásra 10.554 frt 34 kr., fentartásra pedig 15187 frt 72 krt költött a társulat, mely utóbbi összegben az összes csatornafelügyelők és őrök járandóságai is benne foglaltatnak. 7. A Heves-Szolnok-Jászvidéki Tisza és belvizszabályozó társulat 1892. évben a tiszai védtöltéseknél helyenkint még hiányzó másodpadkák kiépitését és a Zagyva védvonalon kisebb töltéshosszabbitási munkákat végzett 59.400 m 3 földmozditással és 19183 frt 31 kr. költséggel. A társulati védtöltések, a n.-kürüi beltelki és a feketevárosi magaslati kis-töltések kivételével a tervszerüleg megállapított méretekben, ugy a Tiszánál, mint a Zagyvánál, valamint a Tarna vonalon is ki vannak épitve. Az általános belviz-csatornázási munkálatok pedig ezen társulat területén az 1892. évben annyira előrehaladtak, hogy néhány hónap alatt a vállalkozó az összes tervbe vett munkálatokat befejezi. A csatornázási munkálatnál az 1892. év végén az összes eredmény a következő : A kiépített fő- és mellékcsatornák hossza 224 km. — A kiemelt föld összesen 3,108.457 /я 3; — erre kifizetett a társulat összesen 798.465 frtot, ezen munkából 1892. évben teljesítve lett 938.800 m 3 212.658 frt költséggel. A létesített kidak költsége eddig 30.000 frtra rug. A Tisza és Zagyva védtöltések, valamint a belvizlevezető csatornák párhuzamos töltései alá különböző méretű 13 betonzsilipet is építtetett a társulat 1892. évben 40.000 frt költséggel, továbbá ugyancsak 1892. évben lett a sajfoki szivattyútelep átalakítása és a gépezet kijavítása, valamint a dobaparti zsilip mellett egy uj szivattyútelep felállítása munkába véve. Ezekre 1892. év végéig 30.100 frtot adott ki a társulat. Terület kisajátításokra és kártalanításokra kifizetett a társulat 46.806 frtot. Építkezésekre kifizetett tehát 1892. évben, összesen 378.747 frt 31 krt. A műszaki ártérfejlesztés is be lett fejezve 1892. évben vállalat utján 190.000 kat. holdon 60.000 frt költséggel. Az ártézi telekkönyvek elkészítése folyamatban van, úgy hogy az egész művelet 1893» évben fog már közszemlére kitétetni. Árvédelem szüksége nem merült fel, mert az 1892. év tavaszán nagyobb árviz sem a Tiszán, sem a Zagyván nem mutatkozott. A 4