Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)

A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről

36 teljesített ПЗО'88 m 3 földmunka után összesen 9934 frt 94 kr. költ­ség, munka-felügyelet czimén 175 frt 20 kr., vagyis összegen 10110 frt 17 kr. kr. költség merült fel. 1892. évben végrehajtott medertisztitási munkák költsége 4150 frt 70 kr., kötélnemüek építési szerek és eszközök beszerzésére s javítására 573 frt 85 kr., felvételekre s térképezésekre, valamint 17 darab fix­pont-kő elhelyezésére 2359 frt 25 kr. adatott ki. II. ÁRMENTESÍTÉS. AJ Dunai társulatok. 1. A felső-csallóközi ármentesitő társulat töltéseit, ott a hol arra szükség volt, megerősítette és a koronát szé­lesbitette, ugy, hogy azokon most már mindenhol kocsival lehet közle­kedni. Továbbá Gútoron felül a szemeti Dunaág rombolása ellen a par­tot rőzsével biztosította, és kiegészítette a doborgozi zárgátat, valaminl a vajkai és doborgozi partvédezeteket, mi által árviz elleni biztonsága nagy mértékben növekedett. A belviz levezetés több közbejött akadály miatt még nem volt rendezhető. A jéglevonulás alkalmával nagyobb védelemre nem volt szükség, mert a viz nem emelkedett fel túlságos magasra, Pozsonyban t. i. a téli árviz február hó 11-én csak 4'15 méter volt, annál magasabbra emelkedett azonban a nyári árviz, mely ugyanott junius 13-án 6.78 métert ért el, de mert a társulat töltéseit 1891-ben tökéletesen helyre állította, fokozottabb őrködésnél nagyobb védelemre szükség nem volt, és töltés szakítás nem fordult elő. A kis Dunán a viz csak helyenkint hágta meg a partokat és érin­tette a töltéseket, ugy hogy itt sem kellett védekezni. Gátfentartás és igazgatásra a társulat 7600 frtot, az árvédelemre pedig 568 frtot fordított. 2. Az alsó - csallóközi ármentesitő és alsó - csallóközi belvizlevezető társulat az 1892-ik évben a községi zsilip vas­szerkezetet befejezte, megkezdte s nagy részben be is fejezte az aszódi (Zuber) zsilipet, helyreállította azon károkat, melyeket a nyári árviz okozott a töltéseken, továbbá ugy Medve mint Nagy-Bodak község közelében a viztöltéseket partomlás ellen biztosította, és az utóbbi helyen az állam által régi építményekből átengedett kövekkel a nagybodaki zárgátat emelte. Végre megkezdette az u. n. határmenti csatornát, mely hivatva lesz a Pozsony vármegyei belvizeket az aszódi zsilipnél a kis Dunába vezetni.

Next

/
Thumbnails
Contents