Vízügyi Közlemények, 1893 (7. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1892. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
6 Megemlítendő, hogy a császár-liget—körtvélyesi folyamszakasz rendezésével szoros kapcsolatban el kellett zárni a mosonyi Dunának két ágát, melyeken a Csunynál kiömlő viz nagy része ismét visszafolyt a nagy Dunába. E visszafolyás következménye volt addig, hogy a mosonyi Dunában Győr elé kis vizállás idején igen csekély viz folyhatott le s e miatt Győr és Gönyő között a hajózás olyankor mindig magakadt, vagy csak a legkisebb terhelésre szorítkozhatott. A két emiitett ág elzárásával a nagy vizekre nézve a régi állapot nem lett változtatva, hogy Csunynál a kiömlés egy rendes csatornára szorittatott. Közép viznél azonban, me!y a partokat csak részben hághatja meg, igen természetesen Csuny és Rajka között a vizszin a régihez képest megduzzadt, mely körülményt a Szigetköz Moson vármegyei érdekeltsége, mely az ármentesítés terhei alól magát teljesen kivonni és azokat az államra áthárítani szeretné, érvül igyekszik felhasználni. Egyébbiránt a mosonyi Duna felső részénék végleges rendezése, mely a nagy Duna rendezésével összefügg, immár rövid időn végrehajtásra kerül és ez által a helyzet egészen más és az érdekeltségre nézve is remélhetőleg megnyugtató képet fog nyerni. Az 1891. évben kezdetett meg a Felső-Duna legelfajultabb részének, t. i. a körtvélyes—nagybokodi folyamszakasznak rendezése. Itt a Duna azelőtt számtalan ágban oszlott meg, mi nemcsak a jégdugulásokat mozdította elő, hanem kellően kiképzett meder hiányában a hajózás örökösen nagy akadályokkal küzdött. A Duna közép vízállásainál is a hajók csak kis terheléssel közlekedhettek; azonban igen gyakran, mint ez 1891. év tavaszán a szabályozás kezdetekor történt, a hajók kis terheléssel se tudtak egyenesen fölfelé haladni, hanem hol egyik, hol másik gázlónál át kellett rakni a terhet a fent várakozó hajókra, sőt még a személyközlekedés is hónapokon át csak átszállással volt lehetséges. A szabályozási munkálatok előhaladásával már ez év őszén a viz szétosztása jelentékenyen korlátozva lett, mire a hajózás azonnal biztosabbá vált, ugy hogy a rendkívül alacsony őszi vízállásnál is a terheket vontató gőzösök akadálytalanul közlekedtek s nem kényszerültek minduntalan zátonyokra ülni, mint annak előtte. A régi elfajult állapotok még jelentékenyebben javultak az igen éles sülyi kanyar átmetszésével, melyben már november hó elején a hajózás kezdetét vehette. Ma már ez az átmetszés teljes Dunává fejlődött s mihelyt a felsőbb szakasz mederfejlődése folytán lefelé mozgásban levő roppant kavicsmennyiség kevesbedni fog, a régi állapotoknak nyoma se lesz észrevehető.