Vízügyi Közlemények, 1893 (6. füzet)

A földmivelésügyi m. kir. minister 1891. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről

Ill akként töltjük Jki, hogy a fedő reáhelyezése után e réteg az ikrákat gyenge nyomás alatt tartsa. Az emiitettnél mélyebb ládákat használva csomagolásra, egynél több ikraréteget is tehetünk abba, de ezeknek mindenkor egy-egy vatta vagy moharéteg által kell egymástól elválasztva lenni. Ha nagyobb mennyiségű ikraszállitásáról van szó, akkor több ládát alkalmazunk és a már megtöltött ládákat akként állítjuk egymás fölé, hogy a felsőnek feneke legyen az alsónak fedője s csak a leg­felsőre adunk külön fedőt. Hosszabb uton és időn át történő szál­lításnál, soha se mu­laszszuk el az egyes ikrarétegeket leszo­rító moha vagy vatta közé jégdarabokat vagy havat is adni, sőt kívánatos, hogy ezenkivül a legfelső ládát csak hóval vagy jéggel töltsük meg, az ikráknak állandóan nedves és hűtött álla­potban való tartására. Az igy megtöltött és előkészített láda­sort csomaggá kötjük egybe, azután pedig száraz vattával jól körültakarva, egy jóval nagyobb ládába állítjuk, de ugy, hogy minden oldalról legalább 6 cm. szabad tér maradjon a két fal közt. E tér utólagosan mohával lesz kitömve, mert a moha mint ruganyos és rosz hővezető van hivatva az ikrákat a rázkódtatás­tól és a külső levegő befolyásától megvédeni, valamint az olvadó hó vagy jég levét felszívni. A másik módja a csomagolásnak ez : Az ikrák 1—2 cm. magas oldalfallal és musslin-fenékkel biró fakeretekre tétetnek (lásd 11. ábrát) és pedig viz alatt, szinig töltvén meg őket. E keretek minden további előkészítés nélkül lesznek egymásra téve, ugy hogy a sort a többinél valamivel magasabb, szintén hóval 11. ábra. Ikrák csomagolása szállításra.

Next

/
Thumbnails
Contents