Vízügyi Közlemények, 1893 (6. füzet)
A földmivelésügyi m. kir. minister 1891. évi, a törvényhozás elé terjesztett jelentése a vizügyekről
lOfi használnak, de a melyeknek alapgondolata mindig amarra vezethető vissza, mely okból a többieknek részletes ismertetését mellőzhetőnek véljük. Minden ily edényre nézve fődolog, hogy kivitel tekintetében szolid, könnyen kezelhető és szerkezetében olyan legyen, hogy a költőviz levegőtartalmát mentől inkább átadhassa az ikráknak. A költőedényből kifolyó vizet az ezen edények alá elhelyezett úgynevezett gyüjtővályuba fogjuk fel és azután egy, a házikó 7. ábra. Borne kaliforniai költőedénye. padlója alatt alkalmazott csövön át végleg kivezetjük a költőtelepről. Megemlithetjük, hogy a már használt vizet újból is lehet költésre használni, mely esetben a költőedényeket egymás fölött 15—20 cm, magasságban helyezzük el, hogy egyikből a másikba ismét bukással jusson a viz, a már többször emiitett levegőtartalom fölujithatása végett. Az eddig leirt edényeket, névszerint az osztóvályut, a költő edényeket és a gyüjtővályut czélszerü közös állványra állítani, törekedvén arra, hogy a költőedények lehetőleg 1 m. magasra álljanak a padló felett, mert igy végezhetők legkényelmesebben a,z ikrák gondozásával járó müveletek. Az emiitett tárgyakat és azoknak mimódon való elhelyezését mutatja a 8. ábra. 8. ábra. A költésre használt felszerelési tárgyak elhelyezése.