Vízügyi Közlemények, 1892 (5. füzet)

Az országos vizépítészeti és talajjavitó hivatal 1891. évi jelentése

102 Önállóságunk első 25 évében a viziközlekedés terén elért eredményekre nem nagy önérzettel tekinthetünk vissza. A felső dunai és az aldunai hajózási akadályok megkezdett eltávolításán kivül, a hajózás tekintetében igen kevés feljegyezni való történt; sőt bizonyos tekintetben határozott visszaesés konstatálható a vasutakkal szemben nemcsak relativ, hanem absolut véve is. Hogy ezen állapot nem az egészséges fejlődésnek kifolyása, arra nézve kötelességünknek tartjuk az összes illetékes tényezők figyelmét felhivni. Nem arról a rég értelmét vesztett harczról kívánunk regélni, hogy a vasút vagy viziút érdemel-e közgazdaságunkban nagyobb fontosságot, nem kivánunk azzal az elévült nézettel sem foglalkozni, vájjon a vasutak által a vizi utakat minden tekintetben lehetséges-e előnyösen helyettesíteni. Mindezen eszméket a 70-es évek vasúti láza vetette felszínre, azóta azonban a komoly nemzeti és államgazdák fölöttük rég napirendre tértek. Sőt ellenkezőleg azt tapasztaljuk, hogy ugy Anglia, mint Francziaországban, de különösen Poroszországban a legkiterjedtebb vasúti hálózat mellett is a viziutaknak fontossága napról-napra emelkedik. A tapasztalat immár kétségtelenné tette, hogy nagy tömegforgalmat egyedül vasutakkal lebonyolítani, ha nem is lehetetlenség, de mindenesetre sokkal költségesebb és sokkal nehezebb mint viziutak igénybe vételével. Ugy, hogy ma tulajdonképpen a viziutaknak fontossága és szerepe ott kezdődik, hol a vasúti hálózaté a tömeg-forgalomra nézve végződik, vagyis a hol a vasút már drágábban birja lebonyolitani ugyanazon forgalmat, mint a hajózás. Ez az állapot a művelt nyugat több pontján már tényleg beállott és ott nem az által kivánják az egyensúlyt helyreállítani, hogy uj vágányokat raknak le, uj vonalakat épitenek, hanem a mennyire csak elérhető és lehetséges, megfelelő csatornavonalakat nyitnak. Különösen érdekes és tanulságos reánk nézve Poroszország példája, mely kiterjedt államvasuti hálózata mellett óriási erőfeszítéseket tesz azon viziutjainak kiépítésére, a melyek a tömeges forgalom lebonyolítására lesznek hivatva. Magyarországnak ugyan már is igen szép és jelentékeny vasúti hálózata van, azonban nem kell hozzá nagy jóslási tehetség, hogy a leghatározottabban kijelenthessük, hogy igen rövid idő alatt ezen vasúti hálózattal a forgalmat nem leszünk képesek lebonyolitani és el fog érkezni annak a szüksége, hogy kettős vágányokat rakjunk le, uj vonalakat építsünk, az állomásokat bővítsük, a forgalmi eszközöket nagy mértékben szaporítsuk csak azért, hogy a tömegárú forgalommal, mely pedig a legkevesebb hasznot nyújtja, megküzdhessünk. Helyes közgazdasági és közlekedési politika voln a-e vasutainkba esetleg 100 milliókat befektetni olyanért, a mi a vizi közlekedéssel olcsóbban, megfelelőbben érhető el