Vízügyi Közlemények, 1892 (5. füzet)

Az országos vizépítészeti és talajjavitó hivatal 1891. évi jelentése

100 Az 1885: XV. t.-czikkel elrendelt rábaszabályozási tervek befejezésükhöz közeledvén, szükségessé vált a további teendők, nevezetesen pedig a Fertő lecsapolása tekintetében, a társulat kormánybiztosa által bemutatott tervek alapján határozni. A hivatal tanácsa a megejtett helyszini szemle és beható tanácskozások után oly változtatásokat és kiegészítéseket hozott javaslatba, melyeket azóta a legfőbb érdekeltekből Nagyméltóságod által egybehivott érte­kezlet osztatlan elismeréssel fogadott. Az 1891. évi árvédelmi időszak beálltával sajnosan kellett arról meg­győződnünk, hogy az árvédelmi készültség központi szervezése műszaki szempontokból igen sok kivánni valót] hagy fenn, miért is nem késtünk ez irányban Nagyméltóságodhoz előterjesztéssel élni és javaslatba hozni, hogy egyrészt az árvédelem központi vezetése megfelelőleg szervezlessék, másrészről pedig az ország városainak, községeinek és vizszabályozó társulatainak hely­zete az árvédelmi készültség tekintetéből alapos és beható birálat tárgyává tétessék az erre vonatkozólag szükséges adatok beszerzése alkalmából. Egy­úttal az árvédelmi készültségre vonatkozó adatoknak folytonos gyűjtését és nyilvántartását kértük elrendelni. Nagyméltóságod mindeme javaslatainknak kegyes volt helyt adni és még a mult év folytán megindultak az erre vonatkozó tanulmányok a veszélynek leginkább kitett társulatoknál és községeknél. Ezen rendkívül sürgős és fontos munkálat abba a helyzetbe fogja hozni a központot, hogy a külső védelmet minden fazisaiban figyelemmel kisérhesse és a netán szükségessé váló intézkedésekre haladéktalanul, minden kapkodástól menten a kellő tájékozottsággal megtehesse az előterjesztéseket. Ezen fontos és rendkívüli munkakörön kivül nem csekély feladatot rótt reánk, hogy az újonnan megalkotott keretben a szükséges szervezkedé­sek, az egyöntetű eljárás módozatait a magunk részéről is tanulmányozzuk és ez iránt a kellő előterjesztéseket megtegyük. Az ez irányban szerzett t pasztalatok oda vezettek, hogy az összes szervezet alulról fölfelé újból épitendő fel és az összes idevágó rendeletek és utasitások átdolgozandók. Csak ennek megtörténte után lesz lehetséges elmondani, hogy a viz ügyi műszaki szolgálat szervezése a gyakorlati élet követelményeinek megfelelően megtörtént. Miután maga az egész intézmény immár legkevesebb másfél éve fennáll és annak hatásait és szükségeit minden oldalról lehetett vizsgálni és mérlegelni: remélhető, hogy oly szervezet lesz megállapítható, mely a hozzá kötött várakozásoknak meg is fog felelni. Nagyméltóságod előtt szükségtelennek látszik annak fejtegetése, hogy mindazon intézkedések, melyek 1889 óta a vizügyi műszaki szolgálat tökéle­tesebbé tétele érdekéből történtek: nemcsak magának a szolgálatnak szem­pontjából idéztek elő fokozatos javulást és haladást, hanem egyúttal az egész állami műszaki testületnek tekintélyét és befolyását emelték és fejlesz­tették az érdekeltek körében.

Next

/
Thumbnails
Contents