Vízügyi Közlemények, 1891 (3. füzet)

III. Töltések

19 a száraz felöl 1 : ГД-hez hajló lejtökkel és több-kevesebb gonddal fentartották, mig az 1876 —1879. évi nagy vizek azokat megrongálták, részben meghágták. Az 1879. évi nagy viz után behivott külföldi szakértők a legmagasabb tiszai vizek összehasonlításából azon következtetésre jutnak, hogy az árvizek szine folyton emelkedik, hozzáteszik azonban, hogy miután a töltésezés legnagyobbrészt már be van fejezve, nem várható többé a vizszin tetemes emelkedése s abbeli reményüknek adnak kifejezést, hogy »ha a határ még nincs is elérve, de legalább is nem áll messze az 1879-ben észlelt magasságoktól«. — És ebbeli reményükben a töltések magasságára javasolják, miszerint azok koronája l-o méterrel legyen magasabb az 1879. évi legmagasabb vizszinnél és »hogy a töltések ily magasságban megtartassanak, hogy mindig annyival emelkedjenek túl az ismert legnagyobb árviz szinén«. A töltések egyéb méreteire nézve a következőket mondják: »A korona szélességének soha sem volna szabad 7 méternél alább maradnia, kivált az árvizek hosszú tartama miatt. A folyó oldalán minél laposabb lejtő ajánlatos, de semmi esetre sem szabadna neki meredekebbnek leuni, mint 1:3-hoz. Belül a magasság legalább is oly arányban álljon az alaphoz mint t : l-hez vagy 1 . 17» liez, ugy a töltéseket, mint a padkákat illetőleg.« A töltések belső lábának úgynevezett padkákkal való megerősitését »mint oly kitűnő intézkedést ajánlják a külföldi szakértők, melyet mindenütt meg kellene tenni«. A padkák méreteire nézve a következőket mondják: »nem akarjuk pontosan megszabni, hogy mily magasságra kellessen padkákat emelni, mert az minden egyes esetben a töltés testét képező anyagtól, a hosszú árvizek alatt a szelektől felvert hullámok többé-kevésbé erélyes hatásától, a szivárgás mértékétől, a töltéseknek a földszin feletti magasságától stb. függ, de világos, hogy annál jobb, minél magasabbak a padkák. Jó volna, ha azok felszíne legfeljebb 3 méterrel maradna a töltések koronája alatt és 5 méter szélesre építtetnék.« A kétoldali töltéseknek adandó távolságára a külföldi szakértők határozott javaslatot nem tesznek, de elég határozottan kijelentik, hogy azok távola a lefolyó víztömeg és sebesség s a tulajdonképeni mederméretek figyelembe vételével lenne megállapítandó s az egész Tisza vonalában egyöntetűen vonalazandó oly módon, hogy a töltések vonalozásával »nyert ármeder a lehető legnagyobb szabályossággal birjon s hogy ne kövesse mindenütt a folyó mostani kanyarjait«. Ezen megállapítandó töltésvonal szerint : »az ármeder létrehozását a legnagyobb sietséggel végre is kell hajtatni s el kell határozni, hogy a töltések számára kiszabott két vonal közt sem új töltéseknek nem szabad épülni, sem réginek megmaradni«. Ezeken kivül sürgetik az ármedrek tisztán tartását és a művelési módokat javasolják megállapítani. Látni tehrtt ezekből, hogy a külföldi szakértők az ármedret szabályos vonalozással óhajtották volna létesíteni s annak vízlefolyás szempontjából jelentékeny szerepet tulajdonítottak. 3*