Vízügyi Közlemények, 1890 (2. füzet)

III. A vizgyűjtők csapadékviszonyai és árvizeket képező vizhozományai

22 Tekintve, hogy a hegységek viztartó képességgel biró rétegekkel és ennélfogva állandó bővizű forrásokkal nem birnak, a vizvezető medreknek juttatott hozományok kizárólag a csapadékok ezen megoszlalása szerint változnak; de ezenkivül is, miután a vizgyüjtőre hullott csapadékok a hegyekhez csatlakozó lapályukat rövid és meredek útjaikon felette gyorsan érik el, ennek megfelelően a lapályt átszelő medreknek juttatott vizhozományok a gyűjtőre jutott csapadékokat még időben is közvetlen megérzik. A legkisebb vizek tehát a vizvezető medrekben is hasonlóan deczember-január, valamint augusztus-szeptember hónapokban állanak elő; ellenben február és októberben a hozományok folyton emelkednek és maximalis állásukat akár a márczius-áprilisi hóolvadás idején, akár a május-juniusi sűrű záporokból, vagy néha a novemberben előálló hosszas őszi esőzések alkalmával érik el. A maximalis hozományok ezen három időszaka közül rendszerint május-junius hava a legnagyobb és — főként hirtelen bekövetkezte miatt — a legveszélyesebb, habár e tekintetben a márcziusi rohamos hóolvadások (kivált kemény telek után) a jégzajlással együtt nem kevésbé súlyos helyzetet teremthetnek. Hegyvidéke közelségénél fogva a Temes-Begarendszer minden vízfolyása torrens hegyi patak és folyó jellegével bir, miért is áradásainak bekövetkezésére általános értékű szabályokat felállítani annál kevésbé lehet, mert a helyi viszonyokon kivül még az illető évszakot jellemző sajátosság is figyelembe veendő volna; igv például kétségtelen, hogy hóolvadás idejekor, vagy a még fagyos földön leszaladva, valamely csekély eső nagyobb hatással lesz az áradat nevelésére, mint száraz nyár idején, midőn a talaj a felszínére hulló csapadékot mohón szívja fel. Az 1887. évi árvíz után készült szabályozási tervek érdekében a Begára nézve érdekes számitások eszközöltettek, melyekben a Iviszetó alatti magas partok közé ékelt medréről ismert vizszinmagasságok és az ezeknél előálló (közvetlen sebességmérések utján megállapított) másodperczenkénti emésztések alapján az egyes árhullámokban lefolyt víztömegek kiszámíttattak, illetőleg ezen lefolyt árhullám tömegekből a felső völgy forrásainak azon időben tulajdonitható vizhozományok levonásba hozatván: meghatároztatott a Bega árviz tömegének azon része, mely tisztán az egyidejű esőkből eredőnek tekinthető. Ezen adatoknak a Bega 1719 négyszögkm. kiterjedésű felső vízgyűjtőjére vonatkoztatása, illetőleg a vízgyűjtő középtáján fekvő facseti meteorologiai észlelő állomás egyidejűleg észlelt légcsapadék