Vízügyi Közlemények, 1890 (2. füzet)

VII. A javasolt terv és az ennek alapján szükséges munkák leirása

116? felszereltetett. A zsilip teste terméskőből falazott két zsilip fő és 3 pil­lérből áll, mely 27 m hosszú betonalapon a Bega régi medrében fek­szik, azt egész szélességében elzárva; elől és hátul 20—20 m. hosszú beton elő- és utóágyazattal és ezek folytatásaként terméskő hányásból készitett fenékburkolattal van kiegészítve. Falazata a legnagyobb viz fölé 2 méterrel kiáll és vastábláit emelőkészülékével a felső viz bármily magas állásánál kezelni lehetséges. Megjegyzendő, hogy szerkesztéséhez a Kis-Kostélyon 105 éve sértetlenül fennálló Bega tápcsatornái zsilipnél szerzett tapasz­talatok szolgáltak zsinórmértékül és hogy tervezése körül arra kellett figyelni, miszerint ezen zsilipen keresztül rendeltetésénél íogva, a Begának vize 8 -- 80 m 3 közt váltakozó tömegben, állandóan fog keresztül zúgni és ennélfogva szerkezetét már ehhez mérten kellett az időszakosan működő vizkivezető zsilipeknél sokkalta szilárdabb alakban megállapitani. Az elzáró zsilip, összes hozzátartozó felszerelésével együtt egymagában 124.673 frt 86 krbaűr lett költségelve és előirányozva. Az árviz raktározásának teljes berendezése és a vizfelfogó területen a töltések segélyével fentartandó állandó közlekedés, még néhány kisebb áteresztőnek beépítését és a különböző csatornák felett több uj áthidalás létesítését igényeli, melyekre összesen 19.077 frt 57 kr., illetőleg 120.000 frt azaz összesen 139.077 frt 57 kr. lett előirányozva; továbbá hozzáadandók még a felsorol­takhoz a vizraktározás kezeléséhez és az összes müvek állandó felügyeletéhez szükséges személyzet részére tervezett őrházak és telephonjelzők létesitése, melyek lOO.OOO frtra számíttattak s tehát ezekkel a kisebb berendezésekre mindösszesen külön 239.077 frt 57 kr. lett előirányozva. A raktározás berendezésének leglényegesebb részét azonban a vizfelfogó területek megváltása képezi, melyre nézve az elárasztás alá vonandó összesen 23.547--1 kat. hold föld után, átla­gosan számitható becsérték 4,691.480 frttal lett a tervezet költség­vetésébe beillesztve. Összefoglalva ezeket a Temes-Bega egyesitett árvizének fel­fogására rendelt közös raktározásnak előállítására szükségel­tetik összesen: 23.547-4 hold terület, melynek becsértéke 4,691.480 frt - kr 3,9«9.001 m 3 föld mozgósítása és be­építése 1,316.413 frt 96 kr.

Next

/
Thumbnails
Contents