Kulturmérnöki jelentések, 1889

VI. Az országos halászati felügyelő jelentése

távolmaradásra kényszeríti, a kik különben a jól felfogott önérdekből kifolyólag is közre­működtek volna. Áttérve ezek után a folyó év folyamán tervezett haltenyésztő telepek ismertetésére, röviden a következők felsorolására szorítkozom : Torontálmegyében Ecskán gróf Harnoncour Félix tulajdonát képező birtokon terül, el a mintegy 800 holdnyi úgynevezett Fehértó, mely részben székes talajánál fogva eddig is halászatilag értékesíttetett. — Az ezen tó mentén előforduló, mély fekvésénél fogva vizenyős, de egyébként mezőgazdasági czélokra kiválóan alkalmas terület lecsapolása czélba vétetvén, ezen művelettel egyidejűleg a jelzett tóterületnek halászatilag leendő okszerű kihasználása is elhatároztatott. A lecsapolás gőzgéppel történik, mely körülmény a vizzel szabadon való rendelkezést a tógazdaság czéljainak megfelelőleg lehetségessé teszi, a nélkül, hogy az ezzel járó költségek a halászati üzemet terhelnék. — A terv kivitele közel jövőben a folyamatban lévő talajjavitási munkálatokkal együttesen fog megejtetni. Székesfehérvárott a város tulajdonát képező úgynevezett Sóstónak halászatilag leendő jobb kihasználása vétetett czélba. — A terület mintegy 60 k. hold, felerészben náddal boritva, másik felerészben pedig kisebb-nagyobb tisztás foltokat képezve. A tó víz­hiányban szenved, minélfogva az aszalvölgyi folyóvíznek bevezetése terveztetett. — A város súlyt helyez az ezen vidéken jól értékesíthető nádtermés megtartására is, a halászat üzeme ehhez képest lehető egyszerű és inkább hizlalást, mint rendszeres tenyész­tést képez. Ugyancsak Fehérmegyében Iszka-Szt.-Györgyön Kempelen Imre által birt területen három, együttesen kilencz holdnyi területen meglevő tónak felhasználása terveztetett. A kedvező esési viszonyok felhasználásával lehetséges és pedig jelentéktelen költ­ségek árán okszerűen kihasználni. A tavak benépesítése a folyó év folyamán már meg­történik. A főváros közelében és határában, Corchus testvérek részén egy már meglevő tóhoz másik három terveztetett, 8 k. holdnyi kiterjedésben. — A kivitel a vízhasználat tekintetében igényeltető engedélyezési eljárás lebonyolításáig függőben van tartva. Jelentésem teljességeért szerencsém van még megemlíteni, hogy az iglói állami hal­tenyésztő intézet az elmúlt év folyamán 32.000 db. halzsenge szétosztásával szolgálta a közügyet. — Megkisérlettük továbbá a halzsengéknek mesterséges táplálékkal való etetését, a mely irányban a kísérletek annyiban mutatkoztak eredményesnek, a mennyiben a halak növekedése sokszorosan felülmúlja a természetes táplálékra utaltakat, azonban náluk a halálozás is jóval nagyobbnak mutatkozott, mint az utóbbiaknál, ugy, hogy a kísérletet teljesen befejezettnek tekinteni ma még nem lehet. Hasonlóképen megkisérlettük egy külön e czélra berendezett ráktenyésztő tóban a rákoknak nagy mértékben való tenyésztését is, a mely azonban ez idő szerint folyamatban lévén, ennek eredményeiről szintén csak jövőre nyilatkozhatom. Budapesten, 1890. évi márczius hó 20-án. Landgraf János.

Next

/
Thumbnails
Contents