Kulturmérnöki jelentések, 1888

VII. Az országos halászati felügyelő jelentése

121 czélszeríí Ii y területek határát, lehetőleg egy-egy közigazgatási járás területén belül, a községek határával egybeesőleg megszabni. Ezen kitérés ntán visszatérve tulajdonképeni feladatomhoz, szabadjon a lefolyt év főbb mozzanatairól a következőkben számot adni. Megtisztelő feladatot volt szerencsém a halászati törvény végrehajtására vonatkozó rendelet tervezetének elkészítése által végezhetni. Tervezetem az érdekelt hatósági, valamint meghívott személyekből alakult enquete által letátárgyaltatván, Nagyméltóságod által, folyó évi május hó 1-vel kezdődő hatály­lyal tényleg kiadatott. Ezzel együtt lép életbe a halászati törvény is, mely sokak által óhajtott esemény iránti érdeklődés méltó jeleként tekinthető, az a körülmény, hogy a hatósági eljárások útját egyengetendő, már is több oldalról kaptam felhívást, a társulati megalakításhoz szükséges előmunkálatok teljesítése iránt. Közülök a velenczei tóra nézve, mint a hol semmi tekintetben sem forog fenn oly kétség, mely előzőleg rendezendő volna, ezen munkálatok tényleg foganatosítva vannak, ugy, hogy a társulatnak a törvény életbelépése után leendő azonnali megalakítását mi sem akadályozza. Tekintettel arra, hogy a társulati alapszabályok a törvény rendelkezéseiből folyólag a lényegbe vágó dolgok tekintetében megegyeznek, a hatóság eljárását könnyítendő, társulati minta-alapszabályokat volt szerencsém kidolgozni és jóváhagyás végett Nagy­méltóságod elé terjeszteni. Ugyanezt megkísértem az üzemterv és halászati bérleti szer­ződésekre nézve is, az eljárás egyöntetűségének előmozdítása czéljából. Ezen lényegesebb administrativ természetű dolgokhoz csatlakoznak a következő gyakorlatiak. Legelső sorban is Eszterházy Miklós gróf tatai uradalmában, e szárad eleje óta fennálló, legnagyobb és ez idő szerint legjelentékenyebb hazai tógazdaságnak czélba vett kiegészítéséről kívánok megemlékezni. Az itt folytatott gazdálkodás jelenleg a leg­extenzivebb és abból áll, hogy a közel 600 holdnyi területű nagy tó, a maga szabadján termő és növekvő halak kifogása czéljából, minden negyedik évben egyszer ki­halásztatik. Ezen kitűnő minőségű tóterület, a tervezés alatt álló mintegy 100 holdnyi fiasitó és növesztő tóval kiegészítve, a jelenleginél sokkal jobban fog értékesíthető lenni. Ugyancsak a jobb kihasználás volt czélja, a Czibakház-Révi holt Tiszaág által képezett s mintegy 700 holdnyi területre vonatkozólag készített tervemnek. E terü­let 6 tulajdonos tulajdonát képezi és halászati czélokra kiválóan alkalmas. Kisebb tartá­nyokra valá fölosztása és az élő Tiszával zsilip, esetleg syphonnal leendő összeköttetése javasoltatott. Egy már létező, 17 holdnyi tógazdaság üzemének fokozására készült egy terv Déznán, Arad vármegyében. Ezen telep, egyike volt az elsőknek az országban és -4, nagy költséggel épült tóból áll. A tulajdonos elhalálozása folytán elhanyagoltatott, ugy, hogy jelenleg vajmi csekély jövedelmet nyújt. Értesülésem szerint berendezése 11,000 frtba került, mely aránylag óriási befektetés mellett, a legjobb esetben is csak annyi hasznot nyújthat, mely az ottani körülmények között hasonló, kiterjedésű és jobb minőségű szántóföldnek felel meg. Közel ehhez Algyesten, Barkassy Kálmán birtokán, 15 holdnyi kiterjedésben 3 tónak berendezése van czélba véve, a mely terület mély fekvésénél fogva e czélra alkalmasnak találtatott. A tavak vízzel való ellátása a Nádor-csatornából lévén eszközlendő, az e körül felmerülő magánjogi kérdések tisztázásáig, a kivitelt függőben kellett hagyni. Alsó-Tengeliczen, Tolna vármegyében, gr. Benyowszky Rudolf tulajdonát^ képező birtokon, kapcsolatban az ott folyamatban levő talajjavitási munkálatokkal, 20 holdnyi 16

Next

/
Thumbnails
Contents