Kulturmérnöki jelentések, 1886

Főjelentés

Az engedélyekre és vizi könyvekre vonatkozó összes, nemkülönben az átmeneti intézkedések következtében előálló rendkívüli ügyek elintézése, illetőleg szakértői szempontból való elbírálása mind a kerületi kultúrmérnöki hivatalok vál­laira nehezedik. E tekintetben is örömmel jelenthetem, hogy a mérnöki személyzet odaadó buzgósága és ügyszeretete következtében már is nagy részben sikerült a nehézségeket, és táplált aggodalmakat eloszlatni és határozottan merem ígérni, hogy a kultúrmérnöki intézmény, mint közigazgatási orgánum is teljesen meg fog felelni feladatának és néhány év leforgása alatt sikerülend oly rendet hozni vizi administratíónkba, milyennel kevés ország dicsekedhetik. Míg hiányos terv és hiányos eljárás miatt egyes vizi perek éveken, sőt évtizedeken keresztül elhúzódtak, addig az új törvény értelmében a kultúrmérnöki hivatalok közvetíté­sével elintézett ügyek csak kivételesen kerülnek felebbezésre és akkor is felsőbb fokban röviden, minden további eljárás nélkül elintézhetők, mert az összes körülmények fel vannak derítve, az érvek és ellenérvek teljesen ki vannak fejtve. Kiváló tevékenységet fejtettek ki a kerületi kultúrmérnöki x hivatalok a lefolyt évben a vizi társulatok megalakítása és a régiek alapszabályainak az új törvény követelményei szerint való átalakítása körül. A közmunka- és közlekedésügyi ministertől a következő régebben fennálló társulatokat kaptuk át : A kis-komáromi vizszabályozó társulat. Czincza-szabályozó társulat, Marczal-szabályozó társulat, Kapos-csatorna társulat, 5. Széviz-szabályzó társulat, Kógyár-berket szabályzó társulat, Foglár-vizet szabályzó társulat, Zala-szabályzó társulat, Keleti bozót-társulat.

Next

/
Thumbnails
Contents