Kulturmérnöki jelentések, 1884

IV. A foganatosított és tervezett munkálatok rövid ismertetése

m 41 Az 1882. évi társulati közgyűlés a főcsatorna szabályozási tervét elfogadta és kivitele jelen év végéig annyira előhaladt, hogy csak 25% földmunka maradt jövőre. A főcsatorna 15 kilométer hosszban készen van, hol már kézzel fogható az eredmény, a mennyiben a rétek szárazak és a nagymérvű vizszin-sülyesztés következtében a mellék­árkok tetszés szerint kimélyithetők. A társulat végül elhatározta egy állandó okleveles rétmester alkalmazását, kinek felügyelete alatt három csatorna-őr fogja a csa­tornán előforduló kisebb szakadásokat és iszapolásokat helyreállítani, mig a nagyobb tisztitások ezentűlra is vállalkozás útján fognak tel­jesíttetni. 13. S\évi\ völgye. Birtokos: a társulat. A zala-szt.-mihályi vasútállomástól nyugatra egy közei 4,000 kat. hold nagyságú lápmedencze terül el, melynek legmélyebb részét a Széviz tava képezi, ebből kiindulólag vezet észak felé a főcsatorna, mely útjában 15 kilométert hátrahagyva, Vöczköndnél a Zala folyóba ömlik. Ezen terület első lecsapolását gr. Széchenyi István kezdemé­nyezte, azóta a társulat több tisztítással oda juttatta a völgyet, hogy szárazabb időjárás mellett a lápterület legeltethető, de mint rét még ^mindig bizonytalan hozamú. Ennélfogva újabb mélyítés terveztetik a meder egyidejű nagyobbitásával. A társulat a tervet elfogadta és a társulati pénztárban levő 6—7,000 frt már a jelen terv szerinti mélyítésre lett ez évben felhasz­nálva. Jövő évben az ártér-kimutatás lesz kijavítva és a főcsatorna szabályozási költségeinek egy része beszedve. 14. Alagcsöve\ések Zala megyében. A keszthelyi gazdasági tanintézet birtokán már 1878-ban esz­közöltetett próba-alagcsövezés és a kedvező siker után a birtok összes nedves területei alagcsöveztettek egy helybeli fazekas által előállított alagcsövekkel, mig végre 1884. év végéig közel 150 kat. hold lett be­végezve. Az intézetben elért jó eredmény kihatott a vidékre is és a Keszthelyen gyártott alagcsövekkel Tomajon, Alsó Ilajkon, Csabren­deken tétettek összesen 25 kat. holdra menő próbák. Ugyancsak a tanintézeti példa után indulva, két évvel ezelőtt a kehidai uradalom kezdett alagcsöveket gyártani és a lefolyt idő alatt 104 kat. holdat foganatosított a Zala völgy szélén fekvő nedves szántóin. A megye déli részén Schmidt Emil polai birtokos lépett fel mint kezdeményező és az 1883. évben készült terv szerint jelen évben 12 kat. holdat alapcsöveztetett. Az állam által kölcsön adott kis alag­cső-sajtón Polában ez idén 50 ezer cső készült és hogy nagyobb terület

Next

/
Thumbnails
Contents