Kulturmérnöki jelentések, 1884

VII. Külföldi utazásokról szóló jelentések

I 157 a juhok és a kecskék még sokkal inkább, mint a nagy marha, mint a*.t a Pyrenékben és másutt tett tapasztalatok bizonyítják ; inert a nagy marha nem legeli le a füvet egészen tövig, nem képes felmászni minden, még oly meredek partra, mint pl. a kecskék, melyek lábaikkal eltapossák azt, mit fel nem emésztenek és gyökerestől kiirtják a növényzetet és a hegyoldalt igy a vizek rombolásainak teszik ki. Ezen okoknál fogva szükséges lenne a legeltetést a hegyekben megszorítani ; megtiltani nem lehet, de nem is szükséges, hanem csakis oly helyeken engedni meg, hol a lejtő nem túlságosan meredek, ugy hogy vízmosások képződésétől félni ne lehessen.' A mi ennél még szükségesebb, sőt elkerülhetetlen, az ezen intézkedés szigorú végrehajtása oly helyeken, hol a vízmosásokat befásitani akarjuk. Ezen czélból a vízmosás alsó részéből kiindulva, mindkét oldalon és a [partoktól mintegy ötven méternyire határt jelölünk ki, mely határvonal a vízmosás felső részén már mintegy 400—500 méterre van a parttól. Ez a vonal egy gyűrűt képez a vízmosás körül, melyben a marha járása absolute meg van tiltva. Ezen határvonal nem csak a fő vízmosást követi, hanem kiterjed ennek minden elágazására, ugy hogy még a legfelső és legutolsó erecske is, mely vizét oda szolgáltatja, ezen körbe essék. Ezen kört tilalmazott övnek (zone de défense) nevezzük. Igen vízmosásos vidékeken ezen tilalmazott övek érintik egymást, sőt egymásba is benyúlnak és ebből is látható, hogy igen nagy területeket foglalnak el, melyek között vannak olyanok is, melyeken vízmosás nincsen, melyek talán szántóföldek, de melyeken a befásitás a többi érdekében szükségesnek találtatik. Természetes, hogy ezen területeknek több birtokosuk van, kiknek egyet kell érteni egymással, hogy a munka lehetséges legyen. De nagyon is ismeretes dolog, hogy ily körülmények között egységre jutni vajmi nehéz, mondhatjuk lehetetlen és egyes emberek való vagy vélt érdekéért százan és ezeren szenvednek. Mindebből az következik, hogy a befásitás csak ugy vezethet eredményre, ha azt az állam veszi kezébe és törvény által kötelezi az egyeseket és községeket a tilalmazott övbe eső földjeik befásitására, még ha eddig vizmosás nincs is rajta. Itt már a jogi kérdés jön tekintetbe, vájjon lehet-e valakit arra kényszeríteni, hogy egy szántóföldjét, melyből jó jövedelmeket húz, erdővé változtassa, mely kevesebbet jövedelmez ? Ezen kérdésre felelni nem a mérnök dolga, de ha ezen megoldás nem lehetséges, van egy másik igen egyszerű és ez: a kisajátítás.