Kulturmérnöki jelentések, 1881

V. Az országban nem a kulturmérnökség által tervezett vagy régebb idő óta létező talajjavítások ismertetése

kétszer és utána a hányszor lehet, eresztetik ki a patak vize, igen jó eredménynyel. 5. Érdekesek lennének a nagyszombati gazdák Ribnik nevű ön­tözött réteinek adatai is, de ilyeket tudósítónk, mert benne az illetők földkóstolót neszeltek — nem szerezhetett. Ennyiből állanak a Pozsony megyei rétöntözés maradványai. Hiszem, sőt tudom is, hogy egyes birtokosok itt és ott minden rendszer nélkül, ha csak lehet, kisebb patakokat, forrásvizeket felduz­zasztva réteikre vezetnek; de ezek inkább áthágások, mint rétöntözési míveletek. — De mindenütt gátul szolgál a vízhasználati törvény hiánya. A Duna mentén Pozsony megyében csak Kilitiben volt gróf Batthyányi Józsefnek egy malomszerkezettel összekötött, merőkészülék segélyével öntözött rétje. — Azonban a Duna előbb a gépezetet tette tönkre, azután a rétet szaggatta el, és megtanította a tulajdonost, hogy a Duna mentén csak ott lehet rétöntözési telepet állítani, a hol a part kőhányással államilag állandósítva lett, a miként azt a szomszéd Mo­sony megyei Oroszvár helység határában gróf Henckel gonddal, költ­séggel és szakértelemmel telepitett öntözhető rétjénél látjuk. — (Föl­des Gyula, titkár.) 37. Gróf Pálffy Mór, Szomolány, Pozsony megye. Mintegy 225 hold rétség övárkolás és patakszabályozás által lecsapoltatott, 15 hold alagcsöveztetett, és vagy 3 hold öntöztetik, mind e munkák 1879—81. években eszközöltettek, Mehlhorn Ferencz kultúrmérnök tervei szerint. Az alagcsövezés 11 méter csősortávolnál 72 frtba jött holdanként. A lecsapolások mind igen jól sikerültek, az alagcsövezés a leg­utóbbi évben készülvén el, annak hatása eddig még nem volt észlel­hető. (Mehlhorn jelentése.) A wittenczi uradalomban már régebben alagcsöveztetett egy vad­vizes, lejtős szántóföld kiváló sikerrel. Ugyanott az úgynevezett Jalsina rétet alagcsövezés által kisérlették meg lecsapolni, azonban igen kevés sikerrel. Ugyanis a mintegy 33 holdnyi rét dolomit-kőzetből álló dombozat lábánál, a völgyben fekszik, melyen száz és száz kisebb­nagyobb forrás bugyog fel, melyek a rét alján tekintélyes patakká egyesülnek. Ezen források nagy mélységből törvén elő, elvezetésük alagcsövezés utján alig lehetséges, miért is a kulturmérnökség azt javasolta, hogy az illető terület részben halastóvá alakittassék át, részben pedig minden 30—50 méter távolságban a főárokra egy-egy mellékárok huzassék Г5 méter mélységig és a kiemelt föld a terület magasítására használtassák, az egész pedig zöldséges kertté alakittas­sék át. Mi a jelentés szerint részben már meg is történt, részben 11*

Next

/
Thumbnails
Contents