Kulturmérnöki jelentések, 1881

III. A foganatosított és tervezett munkálatok rövid ismertetése

51 A Bácsér (Krivaja) a szomszédos magaslatokból táplálkozik. Jobbára határozott, szűk völgyben folyik, mely malmokkal van meg­rakva, melyeknél az egész völgyet elgátolják és tavakat képeznek. Árvizek alkalmával nem csupán aránylag csekély árterét önti el, hanem egyes községek beltelkeit és épületeit is veszélyezteti. Az ér mélyitése, csatornázása terveztetett, minek következtében szükségessé válik egyik malom gátját levágni és a malom számára külön árkot ásni. A többi malmoknál az eséskülönbségek mind meg­maradnának s csakis a kerekek lennének megfelelően leszállitandók. A csatornázandó szakasz hossza közel 80 kilométer és ez oka az aránylag igen nagy költségeknek. 96. A kispesti és gubacsi belvizek levezetése. A kispesti új telepitvényt az utóbbi nedves években a belvizek annyira ostromolták, hogy több mint 20 ház összedőlt s a beltelkek egy részét sík viz borította és ezenfelül még mintegy 40 hold volt elárasztva. A gubacsi pusztán hasonlólag nagy és kitűnő talajú területek szenvednek belvizektől, melyek a szomszédos homokdombokról adódnak le. A kispesti belvizek levezetésére egy külön árok készült, mely a gubacsi vizeket magába fogadó árok felső részébe torkollik. A gubacsi belvizek levezetésére a jelenlegi medernek mélyitése válik szükségessé. A csatorna a soroksári elzárt Dunaágba önti vizét. 9 7. Jám. Birtokos: gr. Bissingen Nándor. A Karas mentén öntözésre igen alkalmas 260 holdnyi rét terül el, mely a folyó állandó vizéből igen sikeresen lesz öntözhető. A felvételek a nyár folytán megtörténtek és a terv kidolgozás alatt van. 98. Török-Becse. Birtokos: Rohonczy Gida. A birtoknak a török-becsei ártérben fekvő részén az időjárás szerint 300-tól 900 holdig terjedő belvízzel borított laposok terülnek el, melyek talaja épen a legjobb. Tervben van a birtok elgátolá'sa a szomszédoktól és a belvizek­nek a székes hátakra és legelőkre való kiemelése gőzgéppel és centri­fugai szivattyúval.

Next

/
Thumbnails
Contents