Kulturmérnöki jelentések, 1880
9 Hogy a kultúrmérnökök hatásköre törvény által nincsen szabályozva, rendezve, hasonlólag nem kevéssé akadályozza munkálkodásunkat, miért is szerves, az egész vi zj о gr a kiterjedő törvény égető szükséget képez. Kivált az Alföldön, hol a sok belvizes terület a vízügyet véghetetlenül bonyolódottá teszi, ily törvény nélkül egy tapodtat sem lehet előre haladni és ez egyik fő oka, hogy a kultúrmérnöki működés miért szorítkozik majdnem kizárólag a felvidékre, és a nagy rónaságot szegélyző dombvidékre. S a mig ily szerves törvényünk nem lesz, addig teljesen korai volna a talajjavítások második nagy emeltyűjének, a talaj javítási banknak felállításáról gondolkodni. Jelentésem kiegészítéséül a következő mellékleteket vagyok bátor Nagyméltóságod elé terjeszteni : I. A kultúrmérnöki kiküldetést kérők névsorát. Táblázatos összeállítását : II. a befejezett, III. a megkezdett, IV. a tervezett, Y. a helyszíni szemle alá vett és VI. a jövő évre maradt munkálatoknak. VII. A nevezetesebb u. m. a blatta és szennai mocsárok levezetésének, a keszthelyi gazdasági tanintézeten, a Puszta-Ugrán és Görgőn végzett talajjavítások részletes ismertetését 5 rajzlappal és néhány befejezett mivelet rövid leírását. VIII. A Nagyméltóságod által a birtokosokhoz intézett és a talajjavítások eredményét feltüntető kérdőivek kivonatát, illetve az azokban foglalt eredmények összeállítását. Mielőtt jelentésemet zárnám, engedje meg Nagyméltóságod kiemelnem azon fáradhatlan buzgalmat és az ügy iránt való lelkesedést, melylyel a mellém rendelt kultúrmérnökök kivétel nélkül hivatásukban eljártak és működésünknek sikeres, összhangzatos voltát lehetővé tették. Kelt Budapesten, 1880. decz. végén. Maradtam Nagyméltóságodnak kitűnő tisztelettel alázatos szolgája : К V a s s a y Je n ő. 2