Gallacz János: Monografia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről és ezen völgyben alakult vízrendező társulatokról 1. A Körös és Berettyó völgye (Nagyvárad, 1896)
4. fejezet
körülbelül 2(JÜÜ öl hosszaságban voltak kiépitve, csak hogy ezen gátakat ezen árviz több mint két lábbal felülhaladta. A mint az áradás a gátakat meghaladta, nagy sebességgel folytak a vizek a Rákosfok, Holt-Tiszafok, Görbefok és Jeszifok kiágazásokban a töltések mögötti területre. Május 27-én Tisza-Dobnál megkérdezett szatmármegyei hajósok egyetértőleg azt hozták hírül, hogy a Tisza Naménynál nagyon alacsonyan áll, Bérezel mellett azonban a Tisza duzzadását lehet tapasztalni, a miből következtetni, hogy ezen rendkívüli árvizet nem a Tisza, hanem a Bodrog és Sajó okozták, ha pedig egyidejűleg a Tisza is áradt volna, a most ugyan szárazon hagyott térrészeket is elárasztotta volna a viz. A Tisza középállásának az áradó Bodrog által okozott duzzadása körülbelül Csap- Zákonynál és Salamonnál végződhetett. A Tisza első áradását a Hernáddal már egyesült Sajó folyó áradása okozta, minthogy ezen két folyó pályája szelidebb és melegebb éghajlat alatt fekszik s nagyobb eséssel van ellátva, mint maga a Tisza, Bodrog vagy annak mellékágai. A Bodrogtól eredő s két hét után bekövetkezett második nagyobb áradás, első felgerjedésében a dobi gátakat (Mátégát) nem haladta meg, hanem az Inn erén s az alacsony partokon folyt le. Laposhalom mellett, Dob területén a Kapta-ere felett kiépített kőhid északkeleti szélén ez újabb árviz magassága megjelöltetett. Laposhalom táján egész Csikortáig csaknem 1000 öl távolságban a viz Gordon-sziget, Dada és Bűd felé áramlott egész a Közutig és, ha a viz folyását, töltésekkel meg nem akadályozzák, az árviz visszafelé folyásával egész Dada faluig terjedt volna. X. Polgár: nagy kiterjedésű területén, a szántóföldek legmagasabb részeinek kivételével, minden el volt öntve. Legnagyobb magasságát érte el a viz április 18-, 19-én; legnagyobb növekedése 24 óra alatt 6' láb volt. Legtöbb vizet szállítottak a Selypes, Károly-ér és a Folyás-ér, mely vízfolyások a Veresnád mocsaraival vannak összeköttetésben. Ezen árviz Polgár faluban 175 házat és kertet öntött el s Tikospusztában a térség minden részétellepve, a Veresnádba folyt. Ily magas vízállásra körül-belül 48 évvel élőbbről emlékeztek a lakosok. XI. Csege. Két árvizet lehetett e helytt észlelni, melyek közül az első ápril hó elején igen hirtelen kezdte növekedését, az ideig, mig a Tisza jege helyéből nem mozdult s oly rohamosan nőtt, hogy 24 óra alatt legnagyobb növekedése 6 lábat tett ki; ezen árvizet a Sajó folyó okozta, a mely a többi folyókénál hamarabb olvadó 233