Gallacz János: Monografia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről és ezen völgyben alakult vízrendező társulatokról 1. A Körös és Berettyó völgye (Nagyvárad, 1896)
3. fejezet
Körösnek felényi nagyságú medrével, jelentékeny eséssel az árviznek nagy részét a Tőz patakba vezette. A mederfenéknek leginkább gátakkal okozott felemelkedése folytán származott továbbá a »Balta de Tyer« kiágazás. Ez legalsó részén két ágba oszolván, a Fehér-Körös keresztszelvényének felével biró nagy esésű mederrel a Fehér-Körös vizeit szintén a Tőz patakba vezette. Az ér mentének erdős volta megakadályozta a meder nagyobb kivájását, sőt a bedőlt fák is akadályozták a viz lefolyását, daczára az egész terület nagy lejtőségének, elannyira, hogy az 1816. évi rendkívüli árvíz alkalmával több mint 50,000 tölgyfa kiszáradt, gyökereinek hosszadalmas vízben léte miatt. A folyó jobbpartjának legfelső, említésre méltó kiágazása volt még a Tőz. Medre nem volt ugyan nagy keresztszelvényű, de igen nagy eséssel bírt. A balparton volt a legalsó kiágazás, mely azonban a múlt században mesterségesen készíttetett, a »csabai csatorna«. Ezen csatorna az alsó részén, részint a Fehér-Körösben, részint az ugyanakkor készített »Yicza« csatornában végződött. Összesen 20 kilométer hosszúságban és mintegy 10 négyszögméter bőségü mederrel leginkább itatás és hajózás czél- jából ásatott. Legnagyobb részt ezen a csatornán folytak a vizek a csabai nagy-rétbe, mely ezen század elején »csabai tó«-nak neveztetett. A Fehér-Körös baloldalán eső területen helyenként még ma is látható nagyobb medrek maradványai arra is engednek következtetni, hogy a Fehér-Körös Gyulától hajdan jobban nyugatra folyt, s esetleg nem is Békésen egyesült a Fekete-Körössel s hogy a békési összeköttetés, ha nem is egészen, legalább részben a hajdan fennállott Békés vára kedvéért mesterségesen készült.* Gyula-Varsánd községtől délre a terület arányosan emelkedik, minélfogva ezen nagy felületű lejtőről a csapadékvizek leginkább az úgynevezett »Kikisbe« végződő Bugy-ér medrén a nagy-péli mocsárba folytak. Nagyon valószínű, hogy ezen szilárd talajba \ájt, még ma is létező mederben hajdan folytonosan folyt a viz, nemkülönben a gyulai és kigyósi határban levő számos hasonló erekben is. A nagy- péli mocsárba, melynek mély fekvésénél fogva lefolyása nem volt, s melyből csak rendkívüli szárazságban, párolgás által tűntek el a vizek, nagy mennyiségű árvizet vezetett az Erdőhegy község alatti Déli-ér, mely alsó részében a Nagy-érbe s végre az úgynevezett * Ezen véleményt Huszár Mátyás nyilvánította 1823. évben. 218
