Gallacz János: Monografia a Körös-Berettyó völgy ármentesítéséről és ezen völgyben alakult vízrendező társulatokról 1. A Körös és Berettyó völgye (Nagyvárad, 1896)
2. fejezet
bérfizetés mellett, vagy a földesül' javára állandóan halászgattak s évenként többször nagy halászatot is tartottak. A Körösmenti birtokosok már tenyésztették is a halakat, mindeniknek volt halastava. A gyulai uradalomnak Gyulán, a Nadányiaknak K.-Ladányban, Abranffyaknak Gerlán nagy halastavuk volt. Az egyes községek nagyobbszerü vizi-műveket alkottak, hogy a haltenyésztést előmozdítsák. A nagyobb ereket átgátolták s igy alakítottak haltcnyész- déket. Tárcsán 1482-ben Középsziget, Sebes-ér, Ürmös és Dombi nevű halastavak voltak, több helyen volt halastó Bélmegyeren, Büngösd, Tordacs, Megyertelek, Középtó, Hajderék, Ziresd, Fástorok és Malom-ér 1468. évben mind haltenyésztők, halastavak voltak s azt találunk Félhalmon, Fejéregyházon és Öcsödön az elgátolt erek s Körös aljak medreiben.* A vadászat is igen elterjedt s jövedelmező foglalkozás is volt e korban. Erdő ugyan kevés volt Békésvármegye területén; Kis- Harang és Nagy-Gyarmat közt volt Szilfáserdő, Kis-Károly északi részén 1486. évben Nagyerdő, Csuda-Balla és Túr közt töviskes erdő, Szeghalom környékén is kis erdő volt. A Fekete- és Fehér-Körös vidékén Méhes, Fás, Bélmegyer (Horgas, Cserszád, Hálád erdők,) Békés, Doboz, Szánná, Vári határát erdők bontották s volt erdő Gerla, Muruly közt, Kam utón s Gyoma és Endrőd közt; mind a mellett a vadnak bővében volt a Körösök mente, különösen a nádasok tele voltak dú-vadakkal s a rétek, mocsarak vizi szárnyasokkal s egyes községeknek időnként vadat kellett szállítani a földesurak részére, hol farkasok voltak nádasok közt, Doboznak minden husvétra százával a vadlibát. Nagy vadászatok tartattak darvakra, kócsagokra, melyeknek bővében voltak. Mesterségesen is tenyésztették a vadakat: már a XV. század közepén Gyulán vadaskert volt, hol szarvasok tenyésztettek. Volt vadaskertjük a Nadányiaknak is, hol szintén tenyésztették a szarvast. Békésvármegye ily elég előhaladott gazdasági helyzete mellett vázolnunk kell az ipar- s kereskedelem állapotát is. Kétségtelenül kellett némi kezdetleges iparűzésnek lenni már e korszakot megelőzőleg is; a XV. században azonban már feltűnnek határozottan annak nyomai. Békésen, Gyulán 1468. évben van kovács, molnár, szabó, varga, ács, lakatos, szűcs, ijj- és szíjgyártó, * Dr. Karácsonyi és Harm i. m. 174