Nováky Béla (szerk.): Magyarország vizeinek műszaki-hidrológiai jellemzése. Zagyva (Budapest, 1985)
Függelék
I. Függelék AZ ÉGHAJLATI ADATOKON ALAPULÓ LEFOLYÁSI TÉRKÉP 1. A lefolyás alapvetően az éghajlat terméke, változékonysága elsősorban az éghajlati elemek, ingadozásával hozható kapcsolatba. Ugyanakkor a lefolyás alakulását befolyásolják a térszín helyileg változó adottságai: a domborzat, a geológiai felépítés, a talaj- és növénytakaró, s nem utolsósorban a térszíni adottságokat módosító, esetenként gyökeresen megváltoztató emberi beavatkozások. A térszín adottságai sok esetben visszatükrözik az éghajlatnak a földrajzi vagy magassági fekvéssel összefüggő változásait (pl. a talaj vagy a növénytakaró esetében), így számottevő szerepük a lefolyás alakításában ott mutatható ki, ahol a térszíni adottságoknak az éghajlattal összefüggő változásait valamely helyi térszíni hatás megbontja. Egy vízgyűjtő, vagy valamely módon körbehatárolt térszín időjárásának változásai, s e változásoknak a lefolyás alakulására gyakorolt hatása nyüvánvalóak. Az időjárás változásai mellett azonban számolni kell az éghajlati ingadozásokkal is, amelyek eredményeképpen hosszabb-rövidebb időtartamban az éghajlati elemek bizonyos jellemzőiben, így az éghajlatot számszerűen leíró változók, mindenekelőtt az éves csapadék és középhőmérséklet középértékében és szórásában szignifikáns változások következhetnek be. Az éghajlati ingadozások többnyire természetes, hatásmechanizmusaikban sokszor nem teljesen feltárt makrojelenségekre (a makrocirkulációs viszonyokat befolyásoló légnyomás eloszlások átrendeződése, az akcióközpontok áthelyeződése, stb.) vezethetők vissza, de nem kizárt az sem, hogy az éghajlati változásokat nagytérségre kiterjedő emberi tevékenység idézi elő. Az éghajlati ingadozások természetesen a lefolyás ingadozását is maguk után vonják: az éghajlat múltbeli változásait sokszor éppen a hidrológiai viszonyokban, ületve az azok által közvetlenül kijelölt vízgazdálkodási tevékenységekben beálló változások múltbeli elemzésén keresztül lehet rekonstruálni. A lefolyásban célszerű az éghajlattal összefüggő, a vizsgált nagyobb térségen belül általános érvényű hatásoknak és a térszíni adottságoktól függő helyi hatásoknak a szétválasztása, mert csak ezáltal biztosítható a különböző vízgyűjtőkön mért és a helyi hatásoktól eltérő mértékben befolyásolt lefolyás értékek egymás közötti összehasonlíthatósága, másfelől csak az éghajlati hatások leválasztásával értékelhetők a lefolyást módosító helyi adottságok, ill. azokon keresztül az emberi beavatkozások hatásai. 2. A Lászlóffy W. által mintegy 30 évvel ezelőtt szerkesztett fajlagos lefolyási térkép ugyancsak az éghajlati adottságokból következő lefolyás — vagy ahogy Budiko M.I. nyomán a térkép szerzője is utal rá, az éghajlati lefolyás — területi változását mutatja be. A térkép szerkesztése az ország nagyobb részén a Langbein által az Egyesült Államok lefolyási és éghajlati adatai alapján kidolgozott csapadék-hőmérséklet-lefolyási magasság kapcsolatra, az ország kisebb részén, a nyugati határhoz közel eső alpesi jellegű területeken a Coutagne-féle éghajlat-lefolyás összefüggésre épült. Az éghajlati adatok az 1901-1940. évekre vonatkozó átlagok voltak. A térkép az Alföld közepének 1,5 1/s • km2 értékétől az ország nyugati területeinek 7—8 1/s • km2 értékig differenciálja az átlagos fajlagos lefolyást. Az 1958-ig összegyűlt adatok alapján lehetővé vált a fajlagos lefolyás térképének az ellenőrzése. Az észlelési adatokból számított átlagos fajlagos lefolyási értékek mintegy 0,5—1,01/s • km2-rel mutatkoztak alacsonyabbaknak az ország csaknem valamennyi táján. Ez arra utalt, hogy nem csupán helyi hatásokról van szó, a szisztemikus jellegű eltérések inkább arra kellett hogy utaljanak, hogy a Langbein, ill. Coutagne-féle összefüggések, s azoknak főként a kisebb csapadékokhoz tartozó alsó tartománya hazai viszonyokra nem alkalmazható. A lefolyás észlelésekre épülő korrekciók nem az éghajlat-lefolyás összefüggésekre, hanem 315
