Nováky Béla (szerk.): Magyarország vizeinek műszaki-hidrológiai jellemzése. Zagyva (Budapest, 1985)
1. A vízfolyások vízjárása műszaki-hidrológiai jellemzésének alapelvei és módszertana
- az éves időszak, ill. az öntözési idény különböző Q0 metszési szintjéhez tartozó maximális vízhiány,- különböző Q0 metszési szintekhez tartozóan a vizsgált időszakon, éven vagy öntözési idényen belüli valamennyi vízhiány az időszakra összegezve,- különböző Q0 metszési szint alatti vízhiányok évi, illetve öntözési idényi maximális időtartama,- különböző Q0 metszési szint alatti, adott időtartamot meg nem haladó vízhiányos időszakok átlagos száma éven belül, illetve öntözési idényben,- különböző Q0 metszési szintek alatti vízhiányos időszakok száma évre, illetve öntözési idényre,- különböző Q0 vízhozamhoz (vízigényhez) tartozóan különböző adott tűrési időnél hosszabb, összegezett — s így nem feltétlenül összefüggő - időszakok (ezen időszakok valószínűségi eloszlását a gyakorlat tartóssági felületnek nevezi),- vízhozamok átlagos tartóssága és mennyiségi biztonsága,- a vízigény kielégíthetőségének biztonsága a víztermelési arány függvényében időszakon belüli tározás feltételezésével. A fentiekben felsorolt műszaki-hidrológiai mutatókat, azok valószínűségi eloszlási alakzatait a vízgyűjtő 5 vízfolyásának 11 állomására, mint alapállomásokra adjuk meg. Ezek az állomások a Zagyván Nemti, Pásztó, Szentlőrinckáta és Jásztelek, a Tárnán Verpelét és Jászdózsa, a Galgán Galgamácsa és Hévízgyörk, a Tápión Tápióság és Tápiógyörgye, végül a Gyöngyös-patakon Jászárokszállás. Három mutató esetében, a középvízhozamra, az árvízhozamra és a hasznosítható kisvízhozamra valamennyi vízfolyásra hidrológiai hossz-szelvényt is összeállítottunk. A hidrológiai hossz-szelvények az alapállomások adatai alapján készültek, az állomási adatokból a teljes vízfolyásra érvényesíthető általánosítással, az állomási adatok egyfajta hosszmenti összehangolásával. Ennek megfelelően a hossz-szelvény esetenként eltér az alapállomások adataitól, amely utóbbiakat bekeretezett számmal tüntettünk fel a hossz-szelvényen az alapállomás szelvényeiben. Az árvízhozamokat és a hasznosítható vízkészleteket jellemző, a vízhozamidősorokból származtatható mutatók mellett még a következő mutatókat választottuk a vízfolyások műszaki-hidrológiai jellemzésére. A töltésezett folyók árvízi biztonsága az évi maximális vízállások eloszlásával, az árvízi terheléssel és az árvédelmi vonalakat meghaladó árhullámok tömegével jellemezhető. Ezt a nomogramot kiadványunk csak a Zagyva alsó, töltésezett szakaszára mutatja be. Az elméleti vízerőkészlet az adott valószínűségű évi középvízhozam és a potenciálisan hasznosítható magasság En(p,L) = KÖQ(p,L) • [H0 - H(L)] alakú szorzataként előálló mutatóval jellemezzük. A távolsággal lineárisan (pontosabban lineárisnak elfogadott módon) változó KÖQ és a H0—H(L) szorzataként előálló En(p,L) elméleti vízerőkészlet mutató négyzetesen változik a távolsággal, ennek megfelelően a képlettel számított elméleti vízerőkészlet mutató hossz-szelvényét grafikus ábrázolásban parabolikus ívek sorozata írja le. A parabolaíveket a betorkolló mellékvízfolyások határolják el, ahol a vízhozamok ugrásszerűen megnövekszenek. A parabolaívek elegendő pontossággal (a tesztvizsgálatok szerint 1% alatti eltéréssel) lineárisan is közelíthetők, ami jelentős mértékben megkönnyíti a hossz-szelvények szerkesztését. Az elméleti vízerőkészlet mutatójának hossz-szelvényét valamennyi jellemzett vízfolyásra megszerkesztettük. Két vízfolyásra, a Galgára és a Tápióra közöljük egy-egy alapállomásra a tározási jelleggörbéket és a tározótérfogat két-két rögzített értéke és tározótérfogatonként néhány vízfogyasztás értéke mellett a vízhasznosítási tározók árvízcsökkentő hatását bemutató jelleggörbéket. 12
