Markó Csaba - Zsuffa István (szerk.): Magyarország vizeinek műszaki-hidrológiai jellemzése. Duna (Budapest, 1986)
2. A Duna vízgyűjtőjének általános jellemzése - 2.3 Az értékelés alapadatai
A dombvidékről eredő jobb oldali Benta-patak és Váli-víz vízjárása szintén február végi olvadásos és júniusi csapadék eredetű maximummal, illetve augusztus—szeptemberi kisvízzel jellemezhető (13. ábra). A Váli-víz vízgyűjtője egész évben igen hamar kiürül, ami valószínűleg a keskeny és hosszú vízgyűjtőnek köszönhető (15. ábra). A Benta-patak apadási görbéi (14. ábra) jóval lankásabb Jefutásúak és nagyobb a szóródásuk is. A 16. ábráról láthatjuk, hogy a Váli-víz vízhozamaiban a felszíni lefolyás nem olyan alárendelt a felszín alattival szemben, mint a Cuhai-Bakony-érnél volt. Itt a teljes lefolyásnak több mint 1/4-e felszíni eredetű. A Duna magyarországi déli vízgyűjtőjét a Mecsek DK-i oldalairól és az azt övező dombokról lefolyó patakok alakítják ki. A három jelentősebb vízfolyás: a Csele-patak, a Karasica és az ebbe torkolló Vasas-Belvárdi-vízfolyás vízjárása (17. ábra) februári olvadásos nagyvizekkel és augusztusi kisvizekkel jellemezhető. A két szélső érték közötti átmenet folyamatosnak mondható. A kis valószínűséggel jelentkező nyár eleji árhullámok igen jelentősek lehetnek. A három patak apadási görbéi (18-21. ábra) nagyon hasonló képet mutatnak; a Csele-patak tározóterei 70 nap, a Karasica és a Vasas-Belvárdi-vízfolyás területe 60 nap alatt ürül ki. A Vasas-Belvárdi-vízfolyás enyhe lejtésű tavaszi görbéjét valószínűleg a hóolvadásos vizek karsztos tározódása okozza. A vízhozamok eredet szerinti megoszlását a Karasica villányi szelvényére mutatjuk be a 22. ábrán. Láthatjuk, hogy legnagyobb szerepe a felszín alatti táplálásnak van, a felszíni lefolyás részaránya tavasszal a legnagyobb és a kisvizes őszi időszakban a legkisebb. 2.3 AZ ÉRTÉKELÉS ALAPADATAI A Duna műszaki-hidrológiai jellemzéséhez a következő állomások adatsorait használtuk fel: Duna — Dunaremete Komárom Nagymaros Budapest Paks Mohács Egyes feldolgozásoknál felhasználtuk még a pozsonyi, dunaalmási, dunaújvárosi és a dunaföldvári vízmérceállomások adatait is. Az állomásokat igyekeztünk úgy kiválasztani, hogy azok a teljes magyarországi Duna-szakaszt viszonylag egységes részekre osszák. A felhasznált vízállás adatsorok megegyeznek a VITUKI-ban nyilvántartott és a Vízrajzi Évkönyvekben is közreadott észlelt adatsorokkal. A vízhozam adatsorokat a szintén a VITUKI-ban előállított ill. őrzött vízhozamgörbék segítségével állítottuk elő. A kisvízfolyások jellemzéséhez az érdekelt vízügyi igazgatóságok által — még a III. Vízgazdálkodási Keretterv előkészítő munkálatai során - közölt adatsorokkal és vízhozamgörbékkel dolgoztunk. A kisvízfolyások értékelését a következő állomások adatainak felhasználásával készítettük el: Cuhai-Bakony-ér — Concó — Által-ér — Únyi-patak — Rákos-patak Benta-patak — Váli-víz — Csele-patak — Karasica — Vasas-Belvárdi-vf. — Bakonybánk Nagyigmánd Bánhida (Tatabánya) a Bánhidai-tó alatt, Tata a Tatai tó alatt Tokod Pécel Tárnok Baracska Mohács Szederkény, Villány Belvárdgyula Némelyik vízfolyáson több vízhozam-nyilvántartó állomás is működik, ezek közül csak azokat használtuk, amelyeknek hosszabb és megbízhatóbb adatsora állt rendelkezésre, és amelyeket a vízfolyásra jellemzőnek tartottunk. Két állomás adatait dolgoztuk fel az Által-éren, mert a patak vízjárását sok mesterséges hatás alakítja, és a Karasicán, amely a vízgyűjtő legjelentősebb kisvízfolyása. 41
